Egymilliárd forintos támogatást kap a hazai kazángyártás

Hírek Sz. H.
A fűtési szezon megoldását egyrészt külföldről vásárolt konténerkazánokkal, másrészt a hazai gyártás felpörgetésével oldaná meg a kormány.

Miután az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs egyes állami épületek alternatív fűtési módokra való átállítását kezdeményezte, a Technológiai és Ipari Minisztérium javaslata alapján e feladat konténerkazánok üzembe helyezésével teljesíthető. A pelletet, biomasszát elégető eszközök időigényes engedélyeztetés nélkül telepíthetők, és a rendszerbe kötést is gyorsan, mindössze néhány nap alatt el lehet végezni.

A kormány döntése alapján első körben, már az októberben kezdődő fűtési szezon végéig 400 konténerkazán beszerzéséről és üzembe helyezéséről gondoskodik a TIM. A berendezéseket részben külföldről vásárolhatják meg, de az állam támogatást biztosít a hazai gyártókapacitás kiépítéséhez is. Az 1 milliárd forintos hozzájárulás a szükséges beruházás teljes értékének több mint harmadát fedezheti.

Az új konténerkazánokat elsősorban bölcsődék, óvodák és iskolák, bentlakásos szociális otthonok kaphatják meg. A TIM és a Belügyminisztérium közös munkacsoportot hoz létre a helyszínek kiválasztására és a telepítés sorrendjének meghatározására. A technológia csak ott használható, ahol a hő, a meleg víz az épületben lévő radiátorokba, hőcserélőbe bejuttatható. Az alkalmassági kritérium mellett a kiválasztásnál figyelembe veszik a meglévő fűtési rendszer állapotát, működőképességét, a gázfogyasztásban elérhető csökkentés mértékét is. A program a későbbiekben további helyszíneken, szélesebb intézményi körre kiterjesztve folytatódhat.