Egymásra mutogatnak a Jobbikban

Hírek
A Jobbik elnöke szerint a pártigazgató a hibás az eltékozolt vagyonért és azért, hogy a szavazóik és országgyűlési képviselőik anyagi támogatását kampányra költötték, nem az ÁSZ-bírságra.

Sneider Tamás, a Jobbik újdonsült elnöke számos sötét foltot világított meg a Jobbik pénzügyeit illetően. Arról már írtunk, hogy a HírTv-ben adott interjúja során kiderült, hogy nem mikroadományokból, hanem az országgyűlési képviselők adományaiból adták össze a 102 millió forintos ÁSZ-tartozás nagy részét.

Sneider a HírTv Egyenesen című műsorában úgy fogalmazott: „a pénz nagy részét az országgyűlési képviselők adták össze és több mint a fele úgy érkezett be hozzánk, hogy igazából kampányra adták, nem is az ÁSZ-bírságra”.

Hogy honnan volt a Jobbik országgyűlési képviselőinek száz millió forintja és hogy pontosan ki, mennyit dobott be a közösbe, arról megkérdeztük a párt sajtóosztályát. Amint válaszolnak, közöljük. 

Azonban az ügy érdekessége, hogy ezt a pénzt végül nem a bírságra, hanem a kampányra fordították. Ahogy Sneider Tamás fogalmazott, „a rendszer megdöntésére lett fordítva”. De az elnök szerint ez nem volt helyes döntés, azonban hangsúlyozta, nem is tudtak róla. A felelősséget egyetlen emberre tette, a Jobbik pártigazgatójára, Szabó Gáborra.

Íme az ominózus beszélgetés idevágó részlete:

  • Sneider: Az én véleményem szerint nem volt egy helyes döntés ez. Nem is tudtunk róla egyébként.
  • Kálmán: Akkor ki döntött?
  • Sneider: Ez a párt pénzügyi vezetése volt, aki ekkor ilyen döntést hozott meg.
  • Kálmán: Az ki vagy kik a párt pénzügyi vezetése?
  • Sneider: A pártigazgató első sorban, aki erről döntést hozhat.
  • Kálmán: Tehát erről a pártigazgató döntött?
  • Sneider: Erről nagy valószínűséggel ő döntött, tehát szinte biztos.
  • Kálmán: Ő kicsoda?
  • Sneider: Szabó Gábor.

Nem Sneider az első, aki Szabó Gábor pártigazgató felelősségét emlegeti. A Figyelőnek adott interjújában Toroczkai László, azóta kivált jobbikos politikus is Szabó Gábor döntéseit bírálta és a napokban megszólalt a párt egykori kommunikációs igazgatója, Radnai László is, akinek szintén Szabó Gáborral volt problémája.

Frissítés: cikkünk megjelenése után az alábbi válasz érkezett a Jobbik sajtóosztályától kérdésünkre. Ez pontosan kiderül a 2017-es pénzügyi évet bemutató 2018-as pénzügyi beszámolóból, de még inkább majd a 2018-as pénzügyi évet bemutató 2019-es pénzügyi beszámolóból, amelyet a Jobbik a törvényben szabott határidőig majd nyilvánosságra hoz.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink