Egy lépéssel több a rászoruló családok támogatásáért

Hírek Figyelő
Fogadj örökbe egy rászoruló családot! Többek közt erre buzdít az Egy Lépéssel Több Alapítvány. A Hajós István által megálmodott alapítvány a napokban Gödön tartotta meg első, bemutatkozó jótékonysági gálaestjét.

Június 16-án tartotta meg első, bemutatkozó jótékonysági gálaestjét az Egy Lépéssel Több Alapítvány, Gödön. A Tények.hu tudósítása szerint az alapítvány célja a társadalmi szerepvállalás, ezen belül kiemelt hangsúlyt helyeznek a beteg gyermekek és családok megsegítésére, valamint a kórházak és oktatási intézmények támogatására.

Az este végére összegyűlt összegből a rászoruló családok mellett a nemrég tragikusan elhunyt hegymászó, Suhajda Szilárd családját is támogatták.

A gála szervezői a Budapesti Szent Margit Kórház, a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Gyógyító Energia Alapítvány, a Pesterzsébeti Humán Szolgáltatások Intézménye, valamint az Athlészisz Alapítvány számára is értékes támogatói csomaggal készültek a helyszínen. Az ajándékcsomagok többek között elektronikai eszközöket tartalmaztak.

Hajós István, üzletember, az Egy Lépéssel Több Alapítvány megálmodója szerint a valódi segítség a folyamatos törődés. (Fotó: Facebook)

Az Egy Lépéssel Több Alapítvány egyéni gyűjtéseket is szervez, de új kezdeményezésüknek, a Fogadj örökbe egy családot! programnak köszönhetően a rászoruló családokat havi rendszerességgel is támogatja.

Hajós István, az Egy Lépéssel Több Alapítvány megálmodója elmondta, a valódi segítség ebben az esetben nem az egyszeri, hatalmas támogatás, hanem a lépésenkénti, folyamatos törődés és biztonságérzet adása, hiszen ezek a családok minden nap harcot vívnak az élettel. A programba már havi 5 ezer forinttal is be lehet lépni, egy család pedig maximum 50 ezer forintot kaphat havonta.

Az összeget a családok nem készpénzben kapják meg. Az alapítvány közvetlenül a szolgáltatóknál rendezi azokat a főleg rezsi vagy gyógykezelésekkel kapcsolatos számlákat, amiket a rászorulók egyedül nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának kifizetni, így a felajánlók biztosak lehetnek benne, hogy jó helyre kerül a pénzük.

Borítókép: A napokban tartotta első jótékonysági gálaestjét az Egy Lépéssel Több Alapítvány (Fotó: Egy Lépéssel Több Alapítvány/Facebook)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink