Egy kisvárosnyi szavazóval nyerte meg az előválasztás első körét Karácsony Gergely

Hírek
Kevesebb, mint harmincötezren szavaztak az ellenzéki előválasztás első fordulójában. A következő körbe a Párbeszéd politikusa, Karácsony Gergely jutott be.

A pártjait autóskártyaként cserélgető Karácsony 27598 szavazatot kapott, míg ellenfele, Horváth Csabára 6635 választópolgár tisztelte meg a bizalmával. Érdekesség, Horváth eddig csak bukott főpolgármester-jelöltnek mondhatta magát, immár az előválasztás első körének vesztese címét is magáénak tudhatja.

Bár az ellenzék hatalmas sikerként próbálja elkönyvelni,de érdemes hozzátenni: a választásra jogosultak kevesebb mint két és fél százaléka ment csak el szavazni az első fordulóban. (Összesen 34 214-en szavaztak az előválasztáson, Budapesten mintegy 1,4 millió fő a választásra jogosult.) Kijelenthető tehát, hogy még a sajátjaikat sem különösebben érdekelte az előválasztás. Ahogy a két jelölt közötti „vita”, úgy az előválasztás első köre sem volt túlságosan izgalmas.

Így hivatalossá vált, hogy Karácsony Gergely, aki nem mellesleg a Jobbik mosdatásában oroszlánrészt vállal, lesz az MSZP-DK-Párbeszéld-Szolidaritás közös jelöltje. A zuglói polgármester a következő fordulóban az LMP által is támogatott Puzsér Róberttel, és a minimális társadalmi támogatottsággal rendelkező Magyar Liberális Párt jelöltjével, Sermer Ádámmal fog megmérkőzni .

Külön érdekességnek számítanak Molnár Zsoltnak, az MSZP budapesti elnökének szavai. A politikus szerint az Úr napján fogják legyőzni majd Tarlós Istvánt idén ősszel. Valószínűleg több év után jöhetett rá a szocialista politikus, hogy a választásokat mindig vasárnap tartják.

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetnek

További híreink