Egy dollárból – sok

Hírek Dombi Margit
2024-re négyszáz hellyel rangsorolta előrébb a Debreceni Egyetemet a Times Higher Education (THE), ami azt is jelenti, hogy ezzel a honi universitas bekerült a világ felsőoktatási intézményeinek TOP 3 százalékába. Az universitas vezetői szerint azonban egy olyan listán, ami az egy dollárra vetített teljesítményt méri, akár az élen is végezhetnének.

A rangos brit ranglistakészítő által összeállított THE World University Rankings 2024 oktatási, kutatási tevékenysége, nemzetközi megítélése, ipari bevételei, és szabadalmai alapján értékeli a felsőoktatási intézményeket. A világ 28 ezer egyeteméből most mintegy 1900 került fel a listára, amely a Debreceni Egyetemet – legjobb magyar tudományegyetemként – a 601-800. közötti helyre sorolta. A THE értékelése szerint a legjobb teljesítményt oktatás kategóriában nyújtotta, és ezúttal is jól szerepelt a nemzetközi láthatóság területén. A 2024-es rangsor közzététele kapcsán Phil Baty, a THE globális ügyekért felelős vezetője is kiemelte a magyar felsőoktatási intézmények teljesítményét, és külön gratulált a Debreceni Egyetemnek, amiért idén két sávot javítva, a legjobb 800 közé került a rangsorban.

Szilvássy Zoltán rektor arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani helyezés nagyon előkelő és megbecsülendő, de természetesen, nem jelenti azt, hogy a DE egy sorba került volna a MIT-vel, vagy a Harvarddal.

– Annak, hogy a világrangsorokon angolszász dominancia van, a második világháborúig visszanyúló okai vannak. Ebben az erőtérben azok az ázsiai – például japán, kínai – egyetemek képesek az élre törni, amelyekbe a gazdag államok hatalmas forrásokat tudnak invesztálni. E források nem kis részt a kutatástól a gyártásig terjedő ökoszisztémák kiépítését, és folyamatos erősítését szolgálják. Ez pedig a felsőoktatási intézmény innovativitást mérő listákon hatalmas versenyelőny.

„Egy hatékonysági ranglistán az elsők között lennénk”

Bács Zoltán kancellár szerint a magyar egyetemek – köztük is kiemelkedően a Debreceni Egyetem – teljesítménye több, mint figyelemre méltó, hiszen a világ vezető hatalmai által finanszírozott amerikai, angol vagy éppen kínai egyetemek rendelkezésére álló pénzekhez képest igen csekély forrásokból is komoly eredményeket tudnak felmutatni. A kancellár szerint ez a bravúr olyan ranglistán biztosítana előkelő helyet a magyar egyetemeknek, amely az egy dollárból előállított érték alapján méri a felsőoktatási intézmények teljesítményét. (Ilyen kiválósági globális ranglista egyelőre nincsen – a szerk.)

Bács Zoltán arra is emlékeztetett, tavaly a Debreceni Egyetem a természettudományos teljesítmény alapján rangsoroló globális listán a 89. helyet szerezte meg, amivel szintén a legjobb magyar egyetemnek minősül ebben a kategóriában. Szilvássy Zoltán a hazai egyetemek teljesítménye kapcsán kiemelte, hogy október második hétében két Nobel-díjat is magyar kutatók nyertek el, és a lakosságszám arányosan is a magyar Nobel-díjas tudósok száma a legmagasabb.

A DE kiválósági rangsorokon tapasztalható impozáns előmenetele kapcsán a rektor emlékeztetett, öt évvel ezelőtt döntötték el, hogy ezen rangsorok elvárásainak megismerése és a teljesítése érdekében célzott programot indítanak.

– Ez a komplex akcióprogram figyelmet fordít az oktatásra, a tudományos tevékenység ösztönzésére, az egyetem kutatói által írt tudományos munkák nemzetközi láthatóságára, beleértve az intézményben kiadott folyóiratok nemzetközi láthatóságának növelését is. Ez azért fontos az egyetem számára, mert nemcsak a hazai és külföldi potenciális jelentkezők körében növeli az egyetem vonzerejét, de a kibocsátott diplomák magas színvonalát is tanúsítva, azok értékét is emeli.

Fotó: illusztráció: 2019-ben a YOUDay című évnyitó buliját rendezte meg a Debreceni Egyetem a Nagyerdei Stadionban. Forrás: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló

Ezek is érdekelhetnek

További híreink