Formabontónak számít Békés vármegye ingatlanpiaca több szempontból is. Nem a székhelye, Békéscsaba a legdrágább, hanem Gyula, amely üdülő, illetve fürdőváros – ismertette a Világgazdaság megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Az eladó ingatlanokra Gyulán jelenleg 417 ezer forint az átlagos négyzetméterár, míg Békéscsabán 400 ezer forint, amivel az egyik legolcsóbb megyeszékhelynek számít, maga a vármegye pedig az egyik legolcsóbbnak. A másik ilyen vármegye Nógrád, amely térség bőven rejt felfedezhető értékeket.
Békés vármegyében mindössze hét település van, ahol 200 ezer forintnál magasabbak az átlagos négyzetméterárak – mutatott rá a szakértő. Van néhány olyan település is, például Mezőgyán vagy Kunágota, ahol az átlagos négyzetméterárak alig érik el az ötvenezer forintot. A gyakorlatban ez úgy mutatkozik meg, hogy ebben a térségben találni száz négyzetméteres házat 3-4 millió forintért is, igaz, az ilyen olcsó ingatlanok vagy nem lakhatók, vagy pedig jelentős felújítást igényelnek. Összevetésül országos szinten van olyan (új építésű) ingatlan, amelynek egy négyzetmétere kerül nagyjából ennyibe.
A román oldalon drágábbak a házak
Békéscsabán és Gyulán főleg házakból találni új építésűeket, az átlagos négyzetméteráruk pedig 700 és 800 ezer forint körül mozog, az új lakások piacán ezek sem számítanak drágának.
A térségi ingatlanpiac aktivitása egyébként elmarad akár csak a szomszédos Csongrád-Csanád vármegyétől is, Békés vármegyében jelenleg 2600 lakóingatlant kínálnak eladásra, ez 20 százalékkal több, mint tavaly júniusban.
A szakértő megjegyezte, az alacsony árak egyben lehetőséget is jelentenek, méghozzá az ingázók számára.
Ugyanis a szomszédos romániai oldalon drágábbak a házak, Aradig pedig autópályán lehet eljutni.
A határ menti vásárlókkal az eladók is számolnak, és ehhez hozzátett az orosz–ukrán háború is – mutatott rá Balogh László –, minden második hirdetésben ugyanis euróban is feltüntetik a kínálati árat.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI