E-fuvarlevelet vezetnének be

Hírek Figyelo.hu

A magyarországi közúti fuvarozói és a szállítmányozói oldal három meghatározó szakmai szervezete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület (MSZSZ) és a közúti szállításhoz kötődő informatikai rendszerek fejlesztésével foglalkozó i-Cell Mobilsoft Zrt. írták alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek célja, hogy már ebben az évben elinduljon Magyarországon a digitális fuvarkísérő okmány szolgáltatás, az e-CMR platform. Ennek keretében létrehozták az e-CMR Europe Kft-t is – olvasható a szervezet közleményében.

A kezdeményezés célja, hogy a hazai fuvarozók és logisztikai szereplők egy kizárólag magyar tulajdonosi hátterű és kiemelkedő szakmai tudással rendelkező szolgáltatón keresztül férjenek hozzá az e-CMR szolgáltatáshoz, melynek terjedését segítheti az EU eFTI nevű, elektronikus áruszállítási információs rendszerének 2024-ig történő bevezetése is, mely minden a fuvarozást kísérő dokumentumot digitálissá tenne.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azon dolgozik, hogy a gazdaság működtetésében minél nagyobb hangsúlyt kapjon a digitalizáció.

– mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

A CMR fuvarokmány és a belföldi fuvarlevél a szállított áru, feladó és címzett, illetve a fuvarozó adatain felül a szállítási szerződés létrejöttének, a felelősségi köröknek, illetve az áru átadásának és átvételének igazolására is szolgálnak, melyek digitalizációja jelentősen növelheti a fuvarozók versenyképességét a számlázási folyamat felgyorsításával.

A tervek szerint az e-CMR összeköthető lesz a NAV által üzemeltetett az érzékeny termékek szállításának regisztrációjára szolgáló EKÁER rendszerrel is,

továbbá lehetővé teszi az áruk valós idejű nyomon követését.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink