Drágítást várnak a fuvarszolgáltatóktól

Hírek Figyelo.hu

Az év eleje óta tapasztalt, eddig mintegy 14 százalékos gázolajár-emelkedés, illetve a negatív tendencia várható folytatása miatt nem kerülhető el, hogy

a fuvarozók a megnövekedett költségeiket érvényesítsék a megbízóknak kiajánlott fuvardíjakban

– írja közleményében a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a NiT Hungary. A szervezet elnöksége a legutóbbi ülésén vizsgálta meg az üzemanyagok drágulásának fuvarpiaci hatásait.

Dittel Gábor ügyvezető főtitkár szerint a külső körülmények változásai miatt az áremelkedésnek a leginkább kitett mikro- és kisvállalkozások mellett már a nagyobb vállalkozásméretű, hosszú távú szerződésekkel és jelentősebb tartalékokkal rendelkező fuvarozók sem képesek a megbízásokat a korábbi díjszinten kielégíteni.

A megfelelő fuvardíjjal nem fedezett tevékenység visszaveti a fuvarozók bevételtermelő és versenyképességét, és az őszi fuvarozási csúcsidőszak közeledtével ez akár az ellátási lánc biztonságát is veszélyeztetheti.

Eljöhet az a pont, amikor a vállalkozóknak egyszerűen már nem éri meg a régi árakon dolgozni, mert azzal csak veszteséget termelnek, a fuvardíjak nem fedezik a cég fenntartási költségeit

– magyarázta. A szállítási díjak növekedése hamarosan megjelenhet a szállított termékek fogyasztói árában is.

További híreink