Döntött a bíróság: jogerősen szkinhednek nevezhető Sneider Tamás

Hírek
Ugyan a szocialisták már szemet hunynak a jobbikos vezető aggályos múltja miatt, ám egy tavalyi jogerős ítélet szerint szkinhednek lehet nevezni Sneider Tamást, aki korábban egy cigány férfit ütlegelt - számol be a Lokál az esetről.  

Külön érdekesség, hogy az ítélet Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő kijelentése miatt született meg. A baloldali politikus szkinhednek nevezte egy interjúban Sneidert, aki beperelte őt. Az ítélet szerint azonban egy tényállítás, ezért nem alkalmas Sneider Tamás jó hírnevének csorbítására.

Az MSZP-t azonban már nem foglalkoztatja a náci múlt, nem úgy, mint évekkel ezelőtt. Hiller István szerint a szövetségek nem egy esküvőn fognak múlni, – utalt itt Sneider „Roy” Tamás feleségére, aki hitleri köszöntéssel üdvözölte a násznépet – míg Ujhelyi kijelentette: egy a tábor, több a zászló, azaz bármi lehet azon a zászlón.

Sneider persze magyarázkodik a közösségi oldalán, míg Gulyás Gergely, fideszes politikus elmondta, hogy a baloldal próbálja szalonképessé tenni a rasszizmust és az antiszemitizmust.

Borítófotó: Sneider Tamás (MTI Fotó: Mónus Márton)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink