Dollármilliárdokat érő céget vezet 26 évesen

Hírek Figyelő.hu

Alex Rodrigues, az Embark Truck startup alapítója és vezérigazgatója 26 évesen úttörő lehet az önvezető gépjárművek iparágában: cégét, mely kamionokhoz gyárt önvezető szoftvereket, ebben a hónapban vitték tőzsdére – írta meg a VG.

Az Embark csütörtökön kezdte meg a kereskedést a Nasdaqon, azonban a várakozásokat alulmúlta a cég teljesítménye: a részvények 7,3 százalékkal estek a kereskedés legelső percében.

A San Francisco székhelyű cég a Northern Genesis akvizíciós társasággal való egyesülése révén került a részvénypiacra. Az Embark Trucks már a második olyan cég az önvezető gépjárműszektorban – az Aurora Innovation után –, melyet ebben a hónapban tőzsdére vittek. A fúziónak köszönhetően 5 milliárd dollárra becsülték az Embark értékét.

Amikor 2016-ban elkezdtünk dolgozni a projekten, még csak egyetemi kutató munkáról beszélhettünk

– mondta Rodrigues, a startup elnök-vezérigazgatója.

Mára önálló vállalattá sikerült kinőni magukat. Noha a vállalat tavaly 21,5 millió dollárnyi veszteséget könyvelhetett el, a prognózisok alapján 2024-ben 867 millió, 2025-ben pedig 2,77 milliárd bevételre számíthatnak.

A DCVC kockázati tőketársaság, az Embark egyik legnagyobb befektetője akkor találkozott először Rodrigues-szel, amikor még gyerekcipőben járt a cég, és egy automata golfkocsi kifejlesztésén dolgoztak. A fejlődést jól szemlélteti, hogy az Embark ma már teherszállító kamionok részére gyárt önvezető szoftvereket.

A felvásárlásnak köszönhetően az Embark összfinanszírozási költségei elérték a 317 millió dollárt.

A DCVC-nek körülbelül 17 százalékos, azaz mintegy 630 millió dollár értékű részesedése van a vállalatban. A DCVC alapítója, Matthew Ocko úgy nyilatkozott, hogy az ő cége volt a legnagyobb befektető az első két finanszírozási ciklusban, majd mindegyik körben egyre több pénzt fektettek a startupba. Nem árulta el a tőzsdei nyereség összegét, de a betéti partnerek elégedettek annyira, hogy továbbra is a cég részvényesei maradjanak.

A tőzsdére kerülés mellett a cég komoly sikernek könyvelhette el, amikor a Hewlett-Packard májusban bejelentette, hogy nyomtatóit az Embark technológiájával költözteti át Los Angelesből az arizonai Phoenixbe.

A vállalat egyéb befektetői között olyan cégek találhatók, mint a Sequoia Capital kockázati tőketársaság, a Tiger Global befektetési cég és az Y Combinator startupok-támogató vállalat. A jelenleg körülbelül 200 alkalmazottat foglalkoztató Embark az Anheuser-Busch InBev sörfőző vállalattal és a Werner Enterprises szállítmányozási céggel is együtt dolgozott a szoftverek tesztelésekor.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink