Divat lesz a mobil ház!?

Hírek
Már egymillióért lehet normál állapotú, komfortos mobilházat kapni. Ezek fényévekre vannak a lakókocsik vagy a ronda lakókonténerek kínálta élettértől. Bár nálunk aligha terjed el hamar ez az amerikai módi.

Ma még az ingatlanportálok kínálatában csak elvétve találni ilyet, ám az Amerikából érkezett mobil-ház kultúra kezd – ha nem is terjedni, de megjelenni nálunk is. Hogy ne csináljunk reklámot, így nem linkeljük be, de Győr-Moson- Sopron megyében – ahol a legnagyobb a munkaerő mobilitása, sokan érkeznek ide Kelet-Magyarországról – már lehet olyan szép házacskát kapni pár millióért, ami egy szép telekre felrakott mobilépület.

Nem, nem lakókocsi, nem is randa fémkonténer, mint amiben az útépítők laknak, hanem, mint a filmekben, egy szélesebb kamionnal szállítható mobil lakóház. Egy ilyet akár egy délelőtt alatt rá lehet kötni egy telken a közművekre és még aznap délután vagy másnap már költözhető is.

Persze nálunk a könnyűszerkezetes házakkal kapcsolatban is rengeteg a fenntartás, ugyanakkor például könnyen elképzelhető, hogy a fiatalabb generációknak már megoldást jelenthet ez, hiszen egy természetközelibb életet tesz lehetővé, ha pedig egy komplett családi házhoz viszonyítjuk, akkor körülbelül fele annyiból kijön.

Ráadásul az sem elképzelhetetlen, hogy más országrészbe a fiatalok magukkal is tudják vinni a jól megszokott otthonunkat – akár csak Amerikában. No persze ettől ma még messze vagyunk, legfeljebb pár hóbortos ember, illetve a konténerek helyett valami szebbet kereső „melósok” hóbortja ez. Az viszont tény, hogy immár több hazai cég is „rámozdult” ilyen otthonok forgalmazására. Rövid netes kutakodás után már bő egymilliótól lehet 20 négyzetméter körüli otthonokat „lőni”.

Már csak jó sok bátorság és persze egy telkecske, vagy egy nagyobb telek hátsó traktusa kell, amely – akár egy-egy nagyvároshoz közel – nem is feltétlenül kerül túl súlyos milliókba. Mi több, az sem ördögtől való, hogy egy ismerős településen vagy egy barát-rokon kertjének végében felállítsunk ilyet. Vagy épp a szülőktől függetlenedni akaró csemete így próbáljon saját életet kezdeni, ha családi ház nagy telekkel van valahol az ismerősi körben.

Arra azért nem árt figyelni, hogy az olcsóbb mobilházak nem szigeteltek, így külön körbeszigetelésre, illetve nyílászárócserére is szükség lehet. No meg legalább egy hivatalos bejelentésre az önkormányzatnál, ha ilyet létesítünk. Banki hitelre viszont ne számítsunk, bár minden más hatóságnál épületnek minősül a mobilház, lakáskölcsönt azonban nem kapunk egy ilyenre. Igaz szabad felhasználású személyi hitel nem kizárt.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink