Sláger lett itthon a devizaszámla

Hírek Barát Mihály Tamás
Június végére már meghaladta az 1,2 milliót az itthon vezetett devizaszámlák száma. Eközben növekszik az idegen fizetőeszközben tartott pénzek aránya is a betéteknél.

Látványosan megugrott a Magyarországon vezetett devizaszámlák száma az elmúlt időszakban: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint június végén már több mint 1,2 milliót tartottak nyilván belőlük, bő százezerrel többet az egy évvel korábbinál.

Az itthon vezetett céges és magán-devizaszámlák számának 9,3 százalékos éves növekedése még akkor is látványos, ha figyelembe vesszük, hogy közben az összes számla mennyisége is jelentősen – közel 250 ezerrel – emelkedett ugyanebben az időszakban, és meghaladta a 10,84 milliót.

A devizaszámlák száma viszont jóval gyorsabban nőtt a piaci átlagnál, az összes fizetési számlán belüli részesedésük a júniusig számolt egy év alatt 10,4-ről 11,1 százalékra emelkedett.

A devizaszámlák iránti növekvő érdeklődés persze nem túlságosan meglepő, hiszen a háztartások egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy a piaci kilengések hatásainak tompítása érdekében devizát is tart a megtakarításai között, illetve a külföldön dolgozó, de itthon élő magyarok is hozzájárulnak ahhoz, hogy az idegen fizetőeszközben tartott pénzek mennyisége emelkedjen.

A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaságban olvasható

Címlapkép: William Potter, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink