Deutsche Bank: tündöklés és bukás

Hírek
Razziát tartott a német rendőrség a héten a Deutsche Banknál pénzmosás gyanúja miatt. Ennek kapcsán bezuhant a legnagyobb német pénzintézet árfolyama. Itt a bank közelmúltbeli rövid sztorija.

Immár harmadik éve veszteséges Németország legnagyobb bankja, ami sok fejfájást okoz a világszerte csaknem százezer alkalmazottat foglalkoztató hitelintézetnek, és vele együtt a globális pénzügyi rendszer szereplőinek is.  A Nemzetközi Valutaalap 2016. június végi jelentése szerint a Deutsche Bank volt a világ legkockázatosabb bankja.

Az amerikai pénzügyi felügyeletek évek óta nem szállnak le a német bankról, tavaly tavasszal például 136,9 millió dollárt kell fizetnie a szóban forgó pénzintézetnek, mert a vizsgálatok szerint a Deutsche Bank is részt vett abban a világszintű botrányban, amelyben egyes bankok manipulálták a devizaárfolyamokat. A felügyelet szerint a bankok alkalmazottai chatszobákban megbeszélték a konkurenciával az adott devizában felvett pozícióikat, így irányítva az árfolyamokat. Azóta is több más büntetést is belengettek a német banknak, legutóbb a nyersanyagpiac manipulálása miatt, több más bankkal együtt. Ezek egy részében még folyamatban vannak a tárgyalások, egyebek mellett pénzmosás, irányadó kamatlábak manipulálása vagy amerikai szankciók alá eső országokkal folytatott kereskedelem miatt.

A sok kétes ügylet ellenére a Deutsche Bank esete jó példa arra, hogy egy bizonyos méret felett már nem lehet becsődölni, az angolul a „too big to fail” esete áll fenn. A pénzintézet ugyanis annyira be van ágyazva a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, ami pedig az egész világgazdaság tőkeellátását biztosítja, hogy öngyilkossággal érne fel egy ekkora szereplőt veszni hagyni.

Érdemes megállni egy pillanatra annál a hírnél, hogy a bank rosszul járt az amerikai társasági adó csökkentésével és emiatt kellett veszteségben zárnia a tavalyi évet. Itt valójában egy könyvelési műveletről van szó: mivel a korábbi 35 százalékról 21 százalékra zuhant a társasági adókulcs az Egyesült Államokban, a cégek nem tudják akkora mértékben leírni korábbi veszteségeket a jövőbeli adókötelezettségükkel szemben, mint korábban. Az adóreform tavaly év végi bejelentése után egyébként számos vállalat adott figyelmeztetést, hogy profitjuk emiatt rövid távon várhatóan csökkenni fog. Hosszabb távon viszont pozitív hatással lehet az adócsökkentés a nyereségességre a Deutsche Bank közleménye szerint.

A profitéhes befektetők megnyugtatása mellett a Londonban is kiterjedt érdekeltséggel, elsősorban befektetési banki üzletrésszel rendelkező német pénzintézetnek foglalkoznia kell a Brexittel is.  A korábbi hírekkel ellentétben a Deutsche Bank nem ezres, hanem csupán százas nagyságrendben fogja londoni alkalmazottait Európa különböző városaiba, elsősorban Frankfurtba, Párizsba és Milánóba átköltöztetni azután, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót.

Jelenleg mintegy 8600 munkavállalója van a szigetországban a Deutsche Banknak, tehát nagy részük 2019 márciusa után is marad. Annál is inkább, mivel John Cryan vezérigazgató szerint a bankárok, brókerek és technológiai szakemberek továbbra is Londonban szeretnének dolgozni, míg a könyvelési részleget csaknem bizonyos, hogy Frankfurtba költöztetik majd.

A mostani pánikot az okozza, hogy razziát tartott a német rendőrség a héten a Deutsche Banknál pénzmosás gyanúja miatt. Ennek kapcsán zuhan a legnagyobb német pénzintézet árfolyama, több mint 3 százalékot esett már.

Borítófotó: Strangeways70, Dreamstime.com

Ezek is érdekelhetnek

További híreink