Design Terminal régiós ösztöndíjprogram

Hírek Hőnyi Gyula
Visegrádi régiós terjeszkedésben segíti a résztvevőket a V4 Startup Force, amelynek tavaszi szemeszterére április 8-ig lehet jelentkezni. Már a kiválasztó táborba bejutott vállalkozások is hasznos tudásra és kapcsolatokra tehetnek szert, a négy bejutó startup üzleti találkozókon vehet részt minden országban.

Április 8-ig adott a lehetőség magyar, cseh, szlovák és lengyel vállalkozások számára, hogy a régió első ösztöndíjprogramjának tavaszi szemeszterére jelentkezzenek. A V4 Startup Force programot 2018-ban indította a Design Terminal a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával és régiós partnerekkel közösen. A kezdetek óta több, mint 50 résztvevő startup fejlesztését vitték sikerre, több, mint 300 üzleti találkozó keretén belül.

A Design Terminal és partnerei olyan összetartó, régiós közösség létrehozását tűzték ki célul, amelyben a startupok és a nagyobb piaci szereplők számíthatnak egymásra, és hosszú távon közösen tudják megmutatni a globális piacnak a régió erejét. A program helyben építi a tehetségeket, a régióban tartja a vállalkozásokat, itt segíti érvényesülésüket.

Ebben a félévben is összesen négy – országonként egy – startup kerül be a fő programba, de már az első, kiválasztási körbe bejutott húsz vállalkozás is releváns üzleti képzésben részesül. Az intenzív, ötnapos virtuális bootcamp, vagyis a felkészítő tábor során többek közt a pitch és sales tudást mélyítő workshopok, előadások, mentorálás és közösség- és csapatépítő események és a záró Demo Day várják a startupokat.

Május 16. és június 3. közt, a végső válogatásba bekerült négy startup online és offline programokkal kísérve járja be a visegrádi régiót. Az első két hetet virtuálisan, a harmadikat pedig Budapesten, offline valósítják meg a szervezők. A nyitó hét alkalmával hangsúlyosan az üzleti találkozókra felkészítő workshopok várják a résztvevőket, az ezek során elsajátított tudást pedig a második, harmadik hét találkozóin kamatoztathatják.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink