Dehogy támogatja a Sargentini-jelentést a magyarok többsége! Épp ellenkezőleg

Hírek
A gyanús eredményeket produkáló Pulicus Intézet után a Századvég is megmérte, mit gondolnak a magyarok a Sargentini-jelentésről.

A Századvég mérésének eredményeit közleményében hozta nyilvánosságra:

„2018. szeptember 12-én az Európai Parlament elfogadta a Judith Sargentini által beterjesztett, Magyarországot elítélő jelentést. A döntés óta mind Európában, mind Magyarországon heves vita folyik a jelentésben megfogalmazott vádak jogosságáról és a szavazás jogi érvényességéről. Az elmúlt hetekben több olyan hazai kutatás is napvilágot látott, amely a magyar emberek percepcióját vizsgálta a jelentéssel kapcsolatban"- áll a közleményben.

A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint: 

  • a magyarok 82 százaléka hallott a jelentésről
     
  • az ügyet ismerők többsége (57 százalék) nem ért egyet a Sargentini- jelentés elfogadásával, míg 32 százalék inkább egyetért vele, további 11 százalék nem tudott dönteni a kérdésben, illetve nem válaszolt.
     
  • ha a különböző politikai irányultságú megkérdezettek válaszait hasonlítjuk össze, látható, hogy egyedül a baloldaliak körében vannak többségben a jelentést támogatók (61 százalék támogatja, 30 százalék ellenzi); mind a magukat középre helyezők (40 százalék támogatja, 50 százalék ellenzi), mind a jobboldaliak körében inkább negatív a döntés fogadtatása (10 százalék támogatja, 84 százalék ellenzi)
     
  • a kutatásból az is kiderült, hogy a többség (55 százalék) szerint a Sargentini-jelentés legfőképp migrációs politikája miatt kritizálja Magyarországot, míg 39 százalék szerint elsősorban inkább azért, mert baj van a demokráciával és az emberi jogokkal

A Publicus a minap egy kutastásában kihozta, hogy a magyarok többsége megszavazta volna a Sargentini-jelentést, bár a publikált eredményekből több módszertani baklövésre is következtetni lehetett. A Századvég kutatásának most nyilvánosságra hozott eregményei pedig alátámasztják azt a feltételezést, hogy a Publicus súlyos hibákat vétett az adatok felvételénél.

Módszertan

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2018. szeptember 15. és szeptember 22. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz- mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Borítófotó: Judith Sargentini

Ezek is érdekelhetnek

További híreink