Debrecenben épít üzemet a Sensirion

Hírek MTI

Debrecenben építi fel közép- és kelet-európai gyártóüzemét a svájci központú Sensirion – jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Magyar Levente közölte, hogy

a Sensirion csúcstechnológiát fog előállítani a hajdúsági megyeszékhelyen.

Üdvözölte a bejelentést azért is, mert Debrecennel mint a leggyorsabban fejlődő magyar várossal „komoly tervei vannak a kormánynak”.

A Sensirion alelnöke a bejelentés alkalmából köszönetet mondott a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA), valamint az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központnak, hogy segítettek megtalálni a legmegfelelőbb beruházási helyszínt. Johannes Bleuel szerint az új telephely hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalat növekedése 20 év után is folytatódjon.

A Sensirion ugyanakkor nem csupán a gyár termelési kapacitására, hanem a Debreceni Egyetemre, és a helyi szakképzésre számít – tette hozzá. Elmondta, hogy a Sensirion elsősorban környezetvédelmi szenzorokat készít.

Ilyen berendezésekkel működik szinte minden készülék, amelyben a levegő minőségét kell mérni, de orvosi műszerekhez is készítenek szenzorokat, így például az elmúlt hónapokban Magyarországra érkezett lélegeztetők is Sensirion-érzékelőkkel működnek. A Sensirion Kft. ügyvezető igazgatója szerint a beruházás jó helyre került, hiszen Debrecen kiváló helyszín a feltörekvő vállalatok számára.

A fejlődésre a leendő munkatársaknak is készen kell állniuk, hiszen a vállalat bevételének csaknem a negyedét kutatási-fejlesztési célokra fordítja – tette hozzá Ábrahám László.

Az 1998-ban alapított Sensirion csaknem 800 alkalmazottat foglalkoztat, éves árbevétele mintegy 200 millió euró.

A vállalat Svájcon kívül Kínában és Dél-Koreában is működtet üzemet, Svájcon kívül ugyanakkor a debreceni lesz az egyetlen európai telephelye. A magyarországi leányvállalatot az idén jegyezték be, fő tevékenysége a nyilvántartás szerint mérőműszerek gyártása lesz. A Sensirion honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a gyártás 2021 második felében kezdődhet. Kezdetben a debreceni üzem csaknem 50 munkahelyet kínál majd, de 2025-ig ennek a többszörösével számolnak.

(Borítókép: Sensirion AG)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink