Dalolva a diabétesz ellen

Hírek Érsek M. Zoltán
Világújdonságként, a cukorbetegségről szórakoztatva oktató musical premierjére került sor novemberben a Budapesti Kongresszusi központban. A mű szövegírója és producere Károlyi Hortenzia, gyakorló diabetológusként határozta el, hogy ezzel a módszerrel is harcol a magyar lakosság egynegyedét érintő, a gazdaság számára is komoly kockázatokat rejtő népbetegség ellen.

A számok önmagukért beszélnek: a legújabb adatok szerint már a magyar lakosság közel egynegyedét, mintegy 2,5 millió embert érinthet a 2-es típusú cukorbetegség, a diabetesszel diagnosztizált betegek száma pedig meghaladja 770 ezret. A néma gyilkosként aposztrofált betegség évente nagyságrendileg 100 milliárd forintos kiadást jelent az egészségbiztosítónak. Nem beszélve arról, hogy miközben a diabetesz leggyakoribb szövődménye a szív- és érrendszeri megbetegedés, a kezeletlen állapot több más betegség kialakulását is okozhatja.

Károlyi Hortenzia – aki gyakorló belgyógyász és diabetológus hivatásának gyakorlása mellett már önálló verseskötetet is megjelentetett – eddigi tapasztalatai alapján úgy érezte, a figyelemfelkeltés és az edukáció a leghatékonyabb eszköz arra, hogy felhívja a figyelmet a betegségmegelőzésre és a betegség kezelésére. Rávilágítva arra, hogy a megfelelően karbantartott betegséggel problémamentesen lehet együtt élni.

Középen Károlyi Hortenzia
Fotó: Figyelő

„Több évtizedes gyakorló belgyógyász és diabetológusi pályafutásom során nemcsak a betegség minden típusával és stádiumával találkoztam, hanem az ehhez kapcsolódó legkülönfélébb élethelyzetekkel is megismerkedtem már. Így bebizonyosodott számomra az, hogy a sikeresség záloga a felvilágosítás, az edukáció és ehhez kapcsolódóan az érintettek együttműködésének megnyerése. A darabom emellett azzal a céllal is íródott, hogy a nem-cukorbetegeknek a megelőzés lehetőségéről és a korai felismerés fontosságáról, a szűrésről és a kezdeti tünetekről információt adjon, miközben a cukorbeteg embertársainkkal szembeni odafigyelést, tiszteletet hirdesse”- mondta el a szerző.

A Károlyi Hortenzia által írt szövegkönyvvel és a Döme Zsolt által írt zenével így született meg az az Édes-keserű című musicall, amelynek történetében egy serdülő lány, a születésnapján szembesül azzal, hogy inzulinfüggő cukorbeteg és nem élhet úgy tovább, ahogy korábban. A történetfonás révén eközben a nézők a társadalomban jobban elterjedt, nem inzulinfüggő, kettes típusú cukorbetegség lényegével is megismerkedhetnek.

A világon egyedülálló tematikájú musicall ősbemutatójára a Diabétesz Világnap tiszteletére tavaly november 13.-án a Budapesti Kongresszusi Központban került volna sor, de a covid járvány miatt az előadást végül el kellett halasztani. Idén novemberben viszont már létrejöhetett a világpremier, olyan hazai sztárok fellépésével, mint Bodrogi Gyula, Voith Ági, Csonka András, Bencze Ilona, Kautzky Armand, Varga Izabella, Kovács Áron és a főszereplő Pásztor Virág. A színházi élményhez észrevétlenül társuló edukáció hitelességét pedig olyan tudományos szakértők validálták, mint Prof. Dr. Halmos Tamás, a MTA doktora, a MDT örökös elnöke, Dr. Blatniczky László gyermek diabetológus professzor, Dr. Halmosné Eszter edukátor szaktekintély.

Miközben a musicall tematikája egyedülálló, az is különlegesség, hogy mivel az alkotó elsődleges célja az ismeretterjesztés, a premierre non-profit alapon került sor. A küldetés azonban nem ért véget, a Cukorbeteg Életmód Alapítvány égisze alatt – ahol a támogatók az edeskeseru.eu honlapon jelentkezhetnek -, további előadások is előkészítés alatt állnak. Sőt már az angolszász piacról is mutatkozik érdeklődés az igazi Hungaricumnak számító magyar musicall iránt.

Címlapfotó: Figyelő

Ezek is érdekelhetnek

További híreink