Csúnyán árnyékra vetődött az Amnesty International

Hírek
Meg sem született az Alkotmánybíróság (AB) döntése a felsőoktatási törvény módosítása és a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény kapcsán, de Soros kitartottjai már közleményben reagáltak rá. Ráadásul rögtön kettővel is.

Az esetre az Alapjogokért Központ hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán. Az Amnesty megpróbált minden eshetőségre felkészülni, ezért két közleményt is előre megírtak, amelyek véletlenül kikerültek a honlapjukra, még az AB döntése előtt. Soros “civiljei” természetesen mindkét valóságba ugyanolyan hitelesen bele tudták élni magukat.

Íme az egyik valóság: "»A mai döntés nagy győzelem a magyar civil szervezeteknek és az egész társadalomnak. Az Alkotmánybíróság megerősítette, amit eddig tudtunk: a törvény, amelynek az volt a célja, hogy elhallgattassa a kritikus hangokat, és az orosz "külföldi ügynök" törvényt másolta, nincs helye Magyarországon«  – mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója."

Ez pedig a másik: "»Az Alkotmánybíróság mai döntésével elmulasztotta a lehetőséget, hogy igazságot szolgáltasson. A külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról elnevezésű törvénynek, amelynek célja, hogy elhallgattassa a kritikus hangokat és az orosz "külföldi ügynök" törvényt másolta, egyszerűen nincs helye Magyarországon« – mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója."

Csakhogy a mindenható civilek arra nem számítottak, hogy van egy harmadik lehetőség is. Az AB ugyanis elhalasztotta a döntést, mondván, inkább megvárják az Európai Unió Bíróságának állásfoglalását.

Az álcivileknek ebbe a verzióba még nem sikerült eléggé beleélniük magukat, hiszen azóta sem reagáltak az AB döntésére.

Borítófotó: Iván Júlia, az Amnesty International (AI) Magyarország igazgatója a szervezet 2017/2018-as éves jelentése bemutatóján Budapesten 2018. február 22-én. (MTI Fotó: Kovács Attila)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink