Csúcstechnológiás lézeres lemezmegmunkáló

Hírek Tóth Balázs
Jelentős beruházásokat zárt le a Schneider Electric a kunszentmiklósi gyárában, a cég egy új lemezmegmunkáló gépet állított be a termelésbe, megújult a festőüzemük, illetve komoly informatikai fejlesztéseket is megvalósítottak. A projekt értéke eléri az 1,6 millió eurót. A Schneider Electric az elmúlt időszakban egy új okosgyár építését is bejelentette, a Dunavecsére tervezett beruházás várhatóan 2024-re készülhet el.

Munkába állt a Schneider Electric kunszentmiklósi gyárában a csúcstechnológiát képviselő lézeres lemezmegmunkáló gép. A mintegy 70 négyzetméteres berendezés kapacitása jelentősen felülmúlja az eddig használt készülékét, így azzal számolnak a középfeszültségű kapcsolóberendezéseket gyártó üzemben, hogy a lemezmegmunkálásban 30 százalékkal nő majd a kibocsátásuk. A 700 ezer eurós beruházás eredményeként nemcsak a kapacitás bővül, hanem lehetőség nyílik arra is, hogy olyan munkafolyamatokat is az üzemben végezzenek el, amelyeket korábban külső partnerre kellett bízniuk. A kunszentmiklósi gyár másik jelentős fejlesztése keretében teljesen felújították a régi, 43 éves festőüzemet. A 600 ezer eurós projekt során új berendezéseket szereztek be, illetve magát az 1000 négyzetméteres üzemépületet is felújították. A fejlesztés eredményeként mintegy 20 százalékkal bővül a festési kapacitás, illetve lehetőség nyílik arra, hogy az eddigi egy helyett két műszakban dolgozzanak. Emellett a korszerű technológiának köszönhetően évente 60 százalékkal csökken a gázfelhasználás, az új berendezés használatával lehetőség nyílik a porfestés során lehulló por 95 százalékának visszanyerésére is. Ez a várakozások szerint éves szinten mintegy 20 millió forintos megtakarítást eredményez majd.

A felújított festőüzemben elhelyezett berendezések jelentős mértékben automatizáltak, így például az előre meghatározott program szerint képesek be- és lekapcsolni saját magukat, emberi közreműködés nélkül. A megnövekedett kapacitás lehetőséget kínál a kunszentmiklósi üzemnek arra is, hogy a Schneider Electric többi gyárának is besegítsenek a festési feladatokban. Az újítások által éves szinten nagyságrendileg 90-92 tonna CO2 kibocsátását is elkerülhetik. A kunszentmiklósi gyárban jelentős, 240 ezer euró értékű digitális transzformációs projekt is megvalósult az elmúlt időszakban. A fejlesztés eredményeként sikerült a termelési tevékenység mintegy 90-95 százalékában digitális megoldásokat alkalmazni, több helyen kiváltani ezzel a korábban használt papíralapú nyilvántartást. A beruházás része volt az is, hogy egy speciális kamerarendszer kialakításával megteremtették a lehetőségét annak, hogy az ügyfelek akár távolról, digitálisan is megvizsgálhassák, ellenőrizhessék a kiszemelt terméket, mielőtt döntenek a vásárlásról. „Erőteljesen növekszünk, jelentősen bővült a rendelésállományunk és az új technológiákkal képesek is vagyunk kiszolgálni a megnövekedett vevői igényeket. A digitális átállásban elért eredményeknek köszönhetően a kunszentmiklósi üzem tavaly ősszel elnyerte a Smart Factory elismerést a Schneider Electric globális hálózatán belül” – mondta Sali Péter, a kunszentmiklósi gyár igazgatója. Az üzemből gyakorlatilag valamennyi földrészre szállítanak, több mint 50 országgal állnak kapcsolatban. Fő termékük a PIX középfeszültségű, légszigetelésű, nagyáramú primer kapcsolóberendezés, amiből idén rekordmennyiségre van rendelésük.

Okosgyár Dunavecsén

A Schneider Electric a múlt héten jelentette be egy új okosgyár építését is Dunavecsén. A 20 ezer négyzetméter területű üzem korunk minden technológiai, fenntarthatósági és digitális elvárásának megfelel majd, és karbonsemleges működés mellett a legfejlettebb ipari technológia segítségével gyártják majd az elektromos elosztóberendezések középfeszültségű termékeit.

A Schneider Electric Magyarországon

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van Magyarországon. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ, valamint Energia- és Fenntarthatósági Szolgáltatóközpontjának európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának szintén a magyar főváros ad otthont. A Schneider Electric 2022 szeptemberében jelentette be, hogy 16 milliárd forint értékű beruházással új gyártó üzemet épít Dunavecsén, ahol várhatóan 2024-ben indulhat meg a termelés. A Schneider Electric-et a Joint Venture Szövetség 2022-ben nagyvállalati kategóriában a Jövő vállalatának választotta.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink