Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója felhívta a figyelmet, hogy az esemény egyedülálló a hazai szórakoztatóipar és tehetséggondozás területén, hiszen a fesztiválozók eddig még nem találkozhattak olyan rendezvénnyel, ahol ennyi szakmai, közéleti és kulturális program sorakozott volna fel, valamint ennyi külföldi professzor, újságíró, közéleti személyiség tartott volna izgalmas előadást – írja a Világgazdaság.
Elvárása szerint a nézőszámban is csúcsokat döntenek majd.
Az első fesztivál 12 ezer látogatót fogadott, tavaly már 32 ezren fordultak meg a helyszínen, a programok telt házzal működtek. Mint mondta, idén még több vendégre számítanak, és a tavalyi 48 kiállító helyett idén már 100 partnerszervezet mutatkozik be a közönségnek.
Kiemelte: hisz abban, hogy az oktatás kulcsfontosságú a jövőre nézve. Éppen ezért a Mathias Corvinus Collegium célja, hogy egy olyan, nyelveket beszélő, világlátott, nemzetközi tapasztalattal rendelkező generáció kinevelése, akik képesek a hazájukat megfelelő módon, akár nemzetközi szinten is képviselni, hiszen ez Magyarország érdeke.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója, a Mandiner lapigazgatója A magyar külpolitika és külgazdaság kihívásai című beszélgetésen az esztergomi MCC Feszten 2022. július 30-án.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Nemzetközi kapcsolatépítésük pontosan azt a célt szolgálja, amely lehetővé teszi, hogy a diákok a legjobb külföldi egyetemeken tanulhassanak. Hangsúlyozta, 2023 ősztől évente 20-nál is több diák tanulhat ösztöndíjjal Berlinben, az MCC Brüsszeli kampusza pedig tanulmányutak keretein belül várja a diákokat.
A brüsszeli jelenléttel a diákok első kézből ismerhetik meg az Európai Unió működését, valamint betekintést nyerhetnek a diplomácia világába is
– tette hozzá.
A kezdetekről elmondta, hogy míg 2001-ben pár tucat diákkal indultak, mára már 28 helyszínen vannak jelen és mintegy 7000 diák tehetséggondozását végzik. Jelezte: a bővülés nem ment a minőség rovására, hiszen nem enyhítettünk a felvételi követelményeken, és a felvételik évről évre többszörös túljelentkezéssel zajlanak. A közösségépítés fontosságáról is beszélt: reméli,
a hozzájuk járó diákok többként távoznak tőlük, az ingyenes tehetséggondozó programokon kívül, ösztöndíjakban, tanulmányutakban részesülnek és még, ami ennél is fontosabb, egy olyan összetartó közösség tagjai lesznek, amelyre még az ott eltöltött évek után is nagyban támaszkodhatnak.
Jövőbeli terveikről elmondta, 10.000 diáknak szeretnék biztosítani ingyenes tehetséggondozó programjaikat, határon innen és túl. Bejelentette:
a székelyföldi Kászonjakabfalva melletti Veresszéken pedig egy újabb képzési és táborozási helyszínnel bővül a Mathias Corvinus Collegium.

A Mathias Corvinus Collegium új, képzési és táborozási helyszíne Veresszéken Fotó: MCC
Borítókép: MCC