Csúcskiállítás okosmegoldásokkal

Hírek Érsek M. Zoltán
Az idei, berlini szórakoztatóelektronikai kiállítás, az IFA fókuszában az összekapcsolhatóság, az okos funkcionalitás, valamint az energiahatékonyság állt – összegez Prohászka Ottó a Hama Kft ügyvezető igazgatója.

Az IFA-t nem véletlenül tartják a világ egyik legjelentősebb kiállításának, amit az is mutat, hogy a berlini rendezvény megnyitását 1930-ban Albert Einstein vállalata fel. Presztizséhez az is hozzájárult, hogy miközben a világ neves vásárai közül több is feledésbe merült már az elmúlt évtizedekben, a profilját a technológiai változásokhoz igazodva bővítő berlini kiállítás, 2024-ben már a 100. évfordulóját ünnepelheti.

Az esemény történelme egyben a technológiai fejlődésébe is bepillantást enged: amikor a berlini Westendben található Messedammon 1924. december 4-én megnyitott a „Große Deutsche Funkausstellung” a „Nagy Német Rádiókiállítás” a szórakoztatóelektronika kezdeteit még a detektoros készülékek és csöves rádióvevőkészülékek fémjelezték. Ezt követték a szuperholdas vevőkészülékek, a gramofonok, az első hangfelvételi eljárások és a kiállítási területről történő élő közvetítések, valamint az első európai autórádió. Az 1920-as évek végén állították ki az első televíziókészülékeket, 1928-ban pedig a kiállításon történt az első technikai világszenzáció: az egyik első televíziós adást a rendezvényen sugározták.

A folyamatosan bővülő, a rádiózásból kinőve a szórakoztatóelektronikához kapcsolódó újabb technológiáknak – a mobiltelefonoktól a háztartási gépekig – helyt adó, 2023-ban szeptember 1. és 5. között megrendezett IFA-n a tavalyinál is több, az 1700-at meghaladó számú kiállító vett részt. Akiknek 78 százaléka már visszatérő volt, míg 22 százalékuk első alkalommal mutatta be termékeit a kilátogató mintegy 250.000 érdeklődőnek.

Prohászka Ottó tapasztalatai szerint a technológia és a szórakoztatóelektronikai piac, valamint a kiállítási üzletág átalakulását jól mutatja, hogy több világmárka nem, vagy csak a korábbiaknál kisebb standdal képviseltette magát. Ugyanakkor egészen új – főként távol-keleti – gyártók debütálására is sor került az idei IFA-n. Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy a Covid előtti időszakban megszokottal ellentétben az idei esemény híján volt a nagy bejelentéseknek és a világújdonságok bemutatásának.

„Az egyértelműen látszott, hogy miközben a korábbiaktól gyökeresen eltérő technológiai újdonságok nem jelentek meg a világban, a meglévő trendekhez kapcsolódó termékek egyre fejlettebbek lettek és a kínálat is sokszínűbb lett a korábbinál. Az idei IFA-n minden az okos otthonról, a napelemről és a robotikáról szólt, ami persze csak részben szólítja meg a végfelhasználó közönséget. Ezek inkább már vállalati, vagy beruházói szinten érdekesebbek, ezért egy kicsit úgy éreztem, hogy a szórakoztató elektronika most kisebb hangsúllyal szerepelt az eseményen, mint régebben. Összességében tehát a hangsúlyok átalakultak a vásáron” – elemez Prohászka Ottó.

Aki úgy látja, hogy miközben az alapanyag ellátási láncok a Covid után végre helyre álltak, most inkább az infláció és a hatására érezhető hektikus árazási gyakorlat nehezíti a kereskedők életét. A szakember szerint, miközben első hallásra joggal merül fel az a kérdés, hogy mit keresnek a napelemek egy szórakoztatóelektronikai kiállításon, a válasz szinte magától értetődő, ha azt vesszük, hogy a fókusz az okos otthonokra helyeződött, aminek ma már a napelemek is szerves részét képezik. Mert az intelligens háztartás már nemcsak a megszokott eszközökről, a tévéről, a hi-firől, a távkapcsolóval irányítható redőnyről szól, hanem a házak teljes automatizálásáról és az energiahatékonyságot szabályozó fogyasztás mérésről, szabályozásról. Amelynek a biztonsági és kamerarendszerek mellett már a napelem is integrált része lett.

És miközben a háztartásoknál is egyre nagyobb figyelem fordul a napelem által megtermelt energia tárolását szolgáló akkumulátorok felé, Prohászka Ottó azt is elmondta, hogy mára már a telefonhoz és az IT eszközökhöz kapcsolódó powerbankok szerepe is egyre nagyobb. Nem véletlen, hogy német piac után a Hama hamarosan a magyar piacon is megjelenik azzal a nagy teljesítményű, akár egy notebook töltésére is alkalmas napelemes powerbank-el, amely akár áram nélkül, a nap tiszta energiájával is feltölthetők.

Címlapkép: IFA/Figyelő

Ezek is érdekelhetnek

További híreink