Csempészet és hamis áru – kivonul a C&A Szerbiából

Hírek M. J.

Július 14-én jelenti be a csődöt a nemzetközi ruhaáruházlánc szerbiai vállalata, a C&A Moda RS Kft., miután kiderült, hogy ismeretlen (egyelőre meg nem nevezett) személyek a cég logóját felhasználva éveken keresztül hamis kínai árut csempésztek az országba, írja a szerbiai sajtó. A belgrádi Blic portál szerint a gazdasági bíróság határozatban tiltotta meg, hogy a vállalat pénzzé tegye a vagyonát.

A csődbiztos úgy döntött, hogy ideiglenesen bezárja a tizennégy C&A üzletet, hogy a vállalat ne tudjon változtatni a jelenlegi vagyoni állapotán.

A C&A Moda RS Kft. ellen a vámhivatal indított eljárást, amikor 2021 nyarán tudomást szerzett arról, hogy a kft.-be hét éve kínai termékek érkeznek egy osztrák szállítócégen keresztül, s a csempészárut a C&A márkajelzésével és az eredetiség igazolására szolgáló pecséttel „legalizálták”. A hatóságok szerint legalább hatmillió eurós kárt okoztak a költségvetésnek.

A szerbiai C&A vezetősége közleményében azt írja, átverték őket, semmit sem tudtak a csempészett áruról, most pedig kénytelenek csődöt jelenteni.

A boltbezárások következtében 135 alkalmazott marad munka nélkül, írja a magyarszo.rs, és idézi Dejan Gavrilovićot, az Efektiva fogyasztóvédelmi egyesület munkatársát, aki a Biznis.rs portálnak elmondta, egyetlen fogyasztó sem kereste meg őket az áru minőségére panaszkodva. Az eset nem egyedi, korábban is volt már példa ehhez hasonló csalásokra, de sajnos soha nem derült ki, miként végződött a vizsgálat, állítja a fogyasztóvédő.

Most a csődeljárás mellett valószínűleg büntetőeljárás is indul.

A magyarszo.rs a minap azt írta, egyelőre nincs információ arról, hogy a vámhivatal munkatársai közül valaki részt vett volna a csalásban, de ennek eshetőségét is vizsgálják a hatóságok. A C&A szerbiai kft.-je ugyanis azt állítja, hogy ismeretlen személyek által elkövetett szervezett vámcsalás célpontja volt. Közleménye szerint ismeretlen tettesek több mint háromszáz, a vámszabályokat sértő cselekményt, csalást követtek el a 2014 és 2021 közötti időszakban, visszaélve a nemzetközi cég márkajelzésével és a C&A vámjogi státusával, dokumentumaival.

A cég azt állítja, hogy a vámhivatal tavaly októberben fedezte fel a csalássorozatot, és bár több hónapos nyomozás után megállapította, hogy a C&A Moda RS Kft. nem tehető a bűncselekmény felelősévé, mégis meg kell térítenie az elmaradt vámdíjakat.

(Borítókép: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink