Csak amihez értenek

Hírek Érsek M. Zoltán
Miközben szinte minden komolyabb műemléképület-felújítás kivitelezői között megjelenítik a nevét, Laki Péter, a Laki Épületszobrász Zrt. többségi tulajdonos vezérigazgatója ritkán szólal meg nyilvánosan. Azt mondja, a megvalósult épületek beszélnek helyette. A csúcsminőség elérésénél pedig a cégvezető szerint kulcskérdés a profizmus és a mértéktartás.

– A szülei pedagógusok voltak, ön pedig épületszobrász lett – ez korántsem volt slágerszakma a nyolcvanas években.

– A pedagógusok egzisztenciálisan már akkor sem tartoztak a társadalom felső rétegébe. Olyan gimnáziumba jártam, ahonnan majdnem mindenki továbbtanult, de én elhatároztam, hogy a relatív szegénység helyett inkább a maszekok életét választom. Jégkorongoztam, és miközben hivatalosan háromévente lehetett nyugatra utazni, a válogatottal háromszor jutottam ki évente. Kint a legmenőbb cuccokat vehettem meg, miközben otthon az anyagi helyzetünk miatt még egy üveg kólát is csak vasárnap lehetett kinyitni. Így, miközben nekem mindegy volt, hogy taxis leszek-e vagy más, a gipszhez, az épületszobrászathoz végül egy hosszú és kalandos út vezetett. Amikor 1989-ben az idősebb építőipari vállalkozók – mondván, nem akarnak az akkor bejött áfával meg személyi jövedelemadóval küszködni – szinte mind visszaadták az ipart, én amellett, hogy a Margit híd budai hídfőjénél nyitottam egy bemutatótermet, ahonnan szépen jöttek a megrendelések, Münchenben vettem egy vadonatúj BMW-t.

Mai fejjel visszagondolva nem is értem, nem is tűnik valóságosnak, különösen nem okosnak ez a lépés.

Ha a fiam ma elkezdene vállalkozni, és azt mondaná öt év múlva, hogy apa, veszek egy vadonatúj BMW-t, azt mondanám, ne csinálj butaságot: fektesd be a pénzt, vagy tedd félre. Igaz, akkor belefért, mert nem voltam eladósodva, volt rá pénzem, s még jót is tett az üzletnek, hogy nem valami rozsdás platóssal mentem felmérni a megrendelést a szabadság-hegyi és a rózsadombi villákhoz.

– A kétkezi munkából miként épült fel a ma már a belsőépítészet, a műemlék-felújítás, a generálkivitelezés, a homlokzatok és terek kapcsán egyaránt jegyzett cégcsoport?

– Amikortól meg tudtam fizetni, már embereim is voltak, de a rendszerváltozáskor a szüleim aggódtak, hogy a sportoló fiuk egy érettségivel képes lesz-e boldogulni. Ezért nyugdíjba mentek és mellém álltak, nehogy elsodorjon a kapitalizmus. Ez rendkívül sokat jelentett, mert anyukám könyvvitelt tanított, édesapám pedig politikai gazdaságtant, vagyis makroökonómiát és jogot. A cégnél anyukám vitte a könyvelést és az adminisztrációt, édesapám a műhelyben felügyelte a munkát. Jómagam pedig továbbra is kint voltam a terepen, kötöttem az üzleteket. Időközben, levelező tagozaton vállalkozásszervezői közgazdászdiplomát is szereztem a Szent István Egyetemen, ahol szerencsére gyakorlati alapú képzés folyt. Majd, miután 98-ban megszületett az első fiam, karácsonykor a szüleim azt mondták: mostantól nagyszülőként képzelik el az életüket.

Ezért körülnéztem, miként tudnék egy hasonló modellt újra felépíteni.

Így választottam magam mellé – kisebbségi tulajdonrészt is felajánlva – a gazdasági vezetőmet és a nagy tapasztalattal felvértezett építőmérnök társamat. Ez a modell azért is működőképes, mert nem szeretek előtérben lenni, tévedhetetlennek sem tartom magam, ezért mindig meghallgatom a véleményüket. Időközben a piac is változott: sorra alakultak a bankok, amelyeknek székház kellett és fiókok, nyitottak a szállodák, valamint az ügyfeleket kiszolgáló egyéb intézmények. Mindez egyre több megrendelést hozott. Majd azt mondták, mi lenne, ha a gipszes munkák mellett elvállalnánk a vakolást, a festést és a burkolást is. Egyre nagyobb csomagokat bíztak ránk, mert látták, hogy minden munkát becsülettel elvégzünk. Így alakult ki az a holdingszerű csoport, amely köré a gipszes mellett már kőfeldolgozó, asztalos-, gipszkartonos és festőcégünk is szerveződött, saját emberekkel.

– A rendszerváltozás környékén alakult vállalatokra nagy veszélyt jelentett a 98-as orosz gazdasági válság. Ezt miként élték meg?

– Akkor jöttem rá, mennyivel nagyobb biztonságot jelent, ha a jövőben közvetlenül vállalkozom, s én leszek a generálkivitelező. Mivel már létezett a közbeszerzés, azt is elhatároztam, hogy elsősorban erre fókuszálunk, mert ott biztosan megvan a forrás. Főként az állami megrendelésekre koncentrálunk, mondván: az állam előbb-utóbb biztosan kifizeti a munkát. Nem úgy, mint sok más megrendelő, aki nagy veszélybe sodorta az építőipar több szereplőjét azzal, hogy nem fizetett. Ez segített abban is, hogy a 2008-as globális krízis már nem okozott nekünk jelentősebb veszteséget.

 

– Miközben a közbeszerzésekről nem mindenki van a legjobb véleménnyel, önöknek rendszereken átívelően sikerül megbízásokat kapni.

– Amikor megkérdezik, milyen politikai kapcsolatom van, mindig azt felelem: semmilyen.

A következő kérdésre, hogy akkor mitől megy az üzlet, az a válaszom, hogy nekem időtálló, értékrendalapú emberi kapcsolataim vannak. Ez egy közepesen rögös út, amelyhez – és ez a másik része a válasznak – az is kell, hogy az ember specializálódjon valamire. Tehát ne azzal akarjon éppen pénzt keresni, amit az aktuális lehetőségek diktálnak. Én tartom magam ahhoz, hogy mi egy műemlék-felújító, generálkivitelező cég vagyunk. Lehet, hogy időnként lenne módom teljesen más területen is megrendelést szerezni, de azzal is tisztában vagyok, hogy mihez értünk és miben vagyunk megkérdőjelezhetetlenül a legjobbak között. Szakmailag elismert társaságként ettől nem is szeretnék eltávolodni, ugyanis a szaktudásra ez idáig – 37 éven át – mindig szükség volt. Ezért ritkán kell munkáért kilincselnem, és ezért is látnak minket szívesen akár konzorciumi partnerként a nemzeti kincsnek számító történelmi épületek felújítása kapcsán is.

– Az első ikonikus munkájuk a Vigadó felújítása volt 2008-ban. Azóta olyan épületek fűződnek a Laki cégcsoport nevéhez, mint a Zeneakadémia, a fertődi Esterházy-kastély, az Erkel Színház és a Magyar Állami Operaház. Van-e az üzletben érzelmi vonala annak, hogy az ország legszebb műemlék épületeinek az újjávarázsolása kötődik önökhöz?

– Az biztos, hogy ezeket az épületeket messze könnyebb szeretni, mint egy nagy beton műtárgyat. De ez a munka egyben nagyobb felelősséggel is jár. Amikor elvállalok egy megbízást egy forintért, s egy olyan épülethez nyúlok hozzá, amely tízet ér, akkor egyetlen hiba sokkal nagyobb kárt okoz, mint amekkora a vállalkozási szerződés értéke. Ezért is tartom nagyon hasznosnak az örökségvédelmi törvény megszületését és annak folyamatos aktualizálását, ami rendkívül kedvező változást hozott. Nemcsak az határozható meg, hogy a nemzeti értéket képviselő épületeket miként lehet felújítani és adott esetben továbbfejleszteni, hanem például akár gyártmánytervek szintjén is ellenőrizhetők a különleges figyelmet követelő objektumok renoválásai.

– Az önök munkája hozzáadott értéket jelent, s ezért rendkívül szaktudásigényes. Miként tudta megszerezni és megtartani a legjobb szakembereket?

– A cégcsoportban közel kétszázötvenen dolgozunk, az éves forgalmunk pedig nagyságrendileg tízmilliárdos.

Ez a középmezőnyt jelenti Magyarországon.

Ami a vezetőket illeti: mivel 1995-ig rengeteg jelentős magyar cég alvállalkozója voltam, ismertem már a szakmát. Annak ellenére, hogy nem vagyok híve a szakemberek elcsábításának, amikor a kétezres években az első generációs nagy építőipari társaságok közül többen is meginogtak, mindig azokat a szakembereket szólítottam meg, akik annak idején megbízóként korrektek voltak velünk. A szakmunkások közül pedig azokat kerestem, akik adnak magukra, akiknek nem mindegy, hol dolgoznak, szeretnek céges egyenruhában járni, büszkék a munkájukra, s akik értékelik, hogy itt nem kell szakmaiatlan feladatokkal szembesülniük. Akik tartozni akarnak valahova, szeretnek évente jó hangulatú majálisra menni a családjukkal, és értékelik, hogy ha megszületik a baba, még „pelenkapénz” is jár. Meggyőződésem, hogy a bizalom légköre és az egészséges motivációs rendszer mellett a soha le nem írt, de mindennap megélt vállalati filozófia is közrejátszott abban, hogy nálunk erős a törzsgárda és rendkívül alacsony a fluktuáció.

– Hogyan érintette a Laki Zrt.-t a koronavírus-járvány?

– Miként az építőipar szereplőinek a többségét, minket sem fenyegetett az a veszély, hogy mondjuk az Operánál vagy a budai várban leállítják a munkát. Sokkal nagyobb kárt okozott, hogy az állomány egy része vagy maga, vagy valamelyik családtagja révén érintett volt a Covid–19 kapcsán, és ezért kiesett a munkából. Így akár az irodai, akár a fizikai állományunkat nézzük, átlagosan 15-20 százalékkal kisebb kapacitással tudtunk csak üzemelni. De jól vizsgázott a cég, a fizikai dolgozók biztonságát megteremtve azonnal megtettük a szükséges egészségügyi óvintézkedéseket, s megteremtettük a home office feltételeit is.

– Az építőipari vállalatok körében a középmezőnybe tartoznak. A növekedés érdekében vállalnak szerepet a szállodaiparban?

– Nem vagyunk növekedéshajhász cég. Ebben az is szerepet játszik, hogy nem nagyon vagyunk kitéve olyan banki vagy más forrásbevonási feltételeknek, amelyek miatt kötelező lenne növekvő árbevételt produkálni. Amikor olyan idők jártak, a megszokottnál lényegesen kisebb forgalom mellett is meg tudtuk magunkat úgy szervezni, hogy a működéshez szükséges fedezetet kitermeljük. Egyszer, 2014 tájékán édesapám megkérdezte: eltelt már húsz év – elégedett vagyok-e azzal, ahová eljutottam? Akkor azt mondtam neki: lehet, hogy vannak, akik a nulláról hamarabb magasabbra törtek, de nem biztos, hogy azok 20-30-40 éven át sikeresek tudnak maradni, mert a nagyobb növekedésért nagyobb kockázatot kell bevállalniuk. A jelenlegi méretnél pedig azért sem akarunk nagyobbak lenni, mert akkor a vezetőtársaimmal együtt elvesztenénk a közvetlen kapcsolatot azokkal a projektvezetőinkkel, akiknek a segítségével a tőlünk megszokott minőséget tudjuk garantálni a megbízóinknak.

Már régóta vizsgáljuk azokat a lehetőségeket, amelyek által az építőiparban megkeresett javainkat kamatoztathatjuk.

Így a mi választásunk nem a szállodaipar volt, hanem elsősorban olyan különleges, felújításra váró régi épületeket keresünk, amelyekben a kivitelezéshez kapcsolódó munka nehézsége és összetettsége miatt mások nem látnak fantáziát. Pillanatnyilag egy budapesti, már működő ötcsillagos szálloda bővítésében vállalunk szerepet, és egy balatonfüredi, továbbá egy hévízi gyönyörű, régi épület szálláshellyé alakítását is tervezzük. Ezeknek a beruházásoknak az általunk megszokott minőség lesz a közös nevezője.

A cikk a Figyelő legfrissebb számában került publikálásra.

(Borítókép: Laky Épületszobrász Zrt. Facebook-oldal)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink