A bíróság egyértelmű és meggyőző bizonyítékokkal megállapította, hogy Trump elnök lázadást követett el, ahogyan ezeket a kifejezéseket a tizennegyedik módosítás harmadik szakasza használja
− áll a teljes egészében demokraták által kinevezett bíróság 4-3 arányban meghozott határozatában, amelyet a Breitbart amerikai hírportál idézett.
A bíróság nem értett egyet Trump jogi csapatának azon érvelésével, miszerint az elnök január 6-i szavai miatt a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében nem vonható felelősségre. Szintén nem vették figyelembe, hogy Trump „békés és hazafias” tiltakozásra szólította fel követőit, amikor többen megrohamozták a Capitolium épületét januárban.
A határozat végrehajtását a fellebbezési határidő lejártáig, január 4-ig felfüggesztették, utána a szövetségi legfelsőbb bíróság ítéletén múlik az ügy sorsa.
Az ügyet viszont a coloradói választási hatóság szerint január 5-ig le kell zárni, mert akkor véglegesítik az előválasztás indulóinak listáját.
A bíróság döntése azért is érdekes, mert annak ellenére egyoldalúan megállapították, hogy Trump lázadást követett el, hogy Trumpot ezért – vagy egyéb bűncselekményért – soha nem ítélték el, az amerikai szenátus pedig felmentette az ezzel kapcsolatos vizsgálatban
A bíróság egyértelmű és meggyőző bizonyítékokkal megállapította, hogy Trump elnök lázadást követett el, ahogyan ezeket a kifejezéseket a tizennegyedik módosítás harmadik szakasza használja
− áll a teljes egészében demokraták által kinevezett bíróság 4-3 arányban meghozott határozatában, amelyet a Breitbart amerikai hírportál idézett.
A bíróság nem értett egyet Trump jogi csapatának azon érvelésével, miszerint az elnök január 6-i szavai miatt a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében nem vonható felelősségre. Szintén nem vették figyelembe, hogy Trump „békés és hazafias” tiltakozásra szólította fel követőit, amikor többen megrohamozták a Capitolium épületét januárban.
A határozat végrehajtását a fellebbezési határidő lejártáig, január 4-ig felfüggesztették, utána a szövetségi legfelsőbb bíróság ítéletén múlik az ügy sorsa.
Az ügyet viszont a coloradói választási hatóság szerint január 5-ig le kell zárni, mert akkor véglegesítik az előválasztás indulóinak listáját.
A bíróság döntése azért is érdekes, mert annak ellenére egyoldalúan megállapították, hogy Trump lázadást követett el, hogy Trumpot ezért – vagy egyéb bűncselekményért – soha nem ítélték el, az amerikai szenátus pedig felmentette az ezzel kapcsolatos vizsgálatban.„
Hasonló véleményt fogalmazott meg Szijjártó Péter külügyminiszter is.
Játsszunk el a gondolattal, ha valami hasonló történne egy patrióta kormány által vezetett közép-európai országban, hány perc kellene az Európai Parlamentben a demokrácia halálának kikiáltásához, hány perc múlva adna ki elítélő közleményt az amerikai külügyminisztérium, hány perc múlva fagyasztaná be még inkább az Európai Bizottság az oda nem adott uniós forrásokat, s hány perc kellene ahhoz, hogy a globális liberális médiahálózat minden felületén szerkesztőségi cikkekben hirdessék a jogállamiság megsemmisülését? S mi van most? Csend. De nem az advent miatt ”
A teljes cikk itt olvasható magyarnemzet.hu
Címlapfotó: Europress / AFP