Búzaexport, bórával

Hírek

Olvasom, hogy a 2012 óta folyamatban levő egyeztetések eredményeként Egyiptom Mezőgazdasági és Talajvédelmi Minisztériuma végre kiadta az engedélyt a magyar búza észak-afrikai országba irányuló exportjára. Ezzel elhárultak a búzakivitel előtt mindeddig fennálló akadályok, megszűntek a vonatkozó növényegészségügyi korlátozások. Egyiptom növényegészségügyi importelőírásai alapján ugyanis a búza bevitele külön engedélyköteles.

Mi a szösz? Egyiptom tudvalevőleg hagyományos exportpiaca a magyar búzának. Olyannyira, hogy amikor az orosz és ukrán termés – mennyisége, illetve irigylésre méltóan alacsony árai miatt – kiszorította a magyar gabonaexportőröket Észak-Afrikából, nem azt mondták, hogy veszély van, hanem azt: az egyiptomi piac elveszett. Ettől persze még vígan lavíroztak le az Adriára a fakormányos autóikkal, ahol a vízen lebegő yachtjuk oldalát már mossák a habok, a hullámok alól csak időnként kerül elő a felirat: „Forever”.

Aztán jön az ősz és jön a bóra, tudják, az orkán erősségű szél, ami még az autókat is képes felborogatni. Bóra idején vitorlázni próbálni nem kifejezetten érdemes. Valahogy már úgy voltak tehát a gabonaexportőrök az észak-afrikai piaccal is, mint a bórával. Oda búzát szállítani próbálni: nem kifejezetten érdemes. És akkor jönnek-mennek a hírek, hogy 2012 óta nem is lehetett. Olyan volt ez az elmúlt öt év itt, mintha Egyiptom és Magyarország között szüntelen tombolt volna a hurrikán erejű bóra.

Az engedélyezési eljárást végül – olvasom – Egyiptom növényegészségügyi hatósága károsító kockázat elemzés (PRA) keretében folytatta le, amelyhez a részletes szakmai dokumentációt a Földművelésügyi Minisztérium szakértői állították össze a búza magyarországi károsítóiról és az ellenük történő védekezés gyakorlatáról. Vége azonban az idegeskedésnek. Az öt évig tartó szakmai és diplomáciai egyeztetések eredményeként (sic!) most már végre valóban megkezdődhetnek az Egyiptomba irányuló búzaszállítások. Magyarországról is. Bár a tengeri szállítások technikai okok miatt kizárólag a romániai Konstanca, illetve a szlovéniai Koper kikötőjéből lehetségesek.

Most aztán az a helyzet, hogy bár kalászos gabonából az előző évnél 10 százalékkal kisebb területen 8,7 százalékkal kevesebb, 7,2 millió tonna termett Magyarországon 2017-ben, az ország ellátása bőven biztosított. Exportra is bőven jut, őszi búzából például az export árualapnak nevezett mennyiség nem kevesebb, mint 2,2 millió tonna. A magyar gabonaexportőröknek pedig Egyiptomba – a hagyományos magyar gabonaexport paradicsomba – zöldjelzést kaptak. Ha még ezek után se szedik össze magukat és nem árasztják el a fáraók földjét magyar búzával, mondhatják, hogy az orosz és ukrán búza olcsóbb a magyarnál, senki nem mossa le róluk, hogy összejátszanak az oroszokkal és az ukránokkal. A versenyképes árért pedig biztassák ők is a hatékonyság növelésére a magyar gazdákat. Csak a bórára ne hivatkozzanak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink