Ugrásszerűen bővül a világ legnagyobb és legfontosabb pénzügyi piaca. Az amerikai kincstárjegyek éves kibocsátása a világjárvány kezdete óta csaknem megkétszereződött, a 2008-as pénzügyi válság óta pedig meghatszorozódott, s tavaly 23 ezer milliárd dolláros rekordot ért el. Ráadásul, a piac arra számít, hogy az amerikai kormányzati kiadások idén tovább nőnek, függetlenül attól, hogy ki nyeri a novemberi elnökválasztást.Aggodalmat kelt, hogy a piac gyors növekedése a múltban mindig rosszul végződött.
Új szabályok is aggasztják a befektetőket. Bár ezek alapvetően azt célozzák, hogy enyhítsék a piaci feszültségeket, de olyan előre nem látható következményekkel járnak, mint a 2019-ben és 2020-ban is látott készpénzhiány, amely megzavarta a kereskedést és megemelte a kamatokat.
E szabályok egyike sem apasztja az egyre növekvő kincstári adóssághegyet – mondta Steven Kelly, a Yale Pénzügyi Stabilitási Program kutatási igazgatója.
Tavaly ősszel a növekvő kötvényeladások váltottak ki piaci zűrzavart, melynek nyomán az amerikai kincstár a rövid lejáratok felé tolta a kibocsátás fókuszát. Hamar felduzzadtak az egyéves vagy annál rövidebb lejáratú számlák, s arányuk a fennálló adósságállomány 22,4 százalékára dagadt, miközben az ajánlás legfeljebb 200 százalék lenne.
Ha a hitelezőket nézzük, akkor az látszik, hogy az adósság finanszírozásában korábban nagy szerepet játszó bankok hátrébb léptek. Most a fedezeti alapok, a pénzpiaci alapok és a külföldi befektetők Amerika elsődleges finanszírozói.
A pénzpiaci alapok rekord beáramlást élveznek, és tömegesen gyűjtik be a rövid lejáratú kincstárjegyeket. A fedezeti alapok – a Fed adatai szerint a háztartásokkal együtt – sikeresen felszívják a brutális jegybanki mérleg leépítését. A külföldi részesedések a fennálló adósság egynegyede alá csökkentek, miután 2015-ben még több mint egyharmadot képviseltek.
Javaslatokban nincs hiány. Ezek legfőbb vonulata a bankok kötelező tartalékolásai szabályozását oldaná fel, hogy nagyobb részt vállalhassanak az amerikai adósságfinanszírozásból. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy ha az állami adóssághegyet nem sikerül leapasztani, akkor a kötvénypiac tartósan magas hozamra számíthat, ami tartósan felfelé tolja az inflációs kilátásokat.
A cikk itt olvasható.
Címlapfotó: Shutterstock