Budapesti kórházak újulnak meg uniós és hazai források felhasználásával

Hírek MTI/Figyelo.hu

Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány 60 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával, a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós elmondta:

a felújítás érinti a kórházak minden olyan helyiségét, ahol betegek tartózkodhatnak.

A fejlesztés során a többi között felújítják a burkolatokat, automata csaptelepeket szerelnek fel és fejlesztik az infrastruktúrát.

Hozzátették: az érintett állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó intézményekben recepciószolgáltatást is kialakítanak, hogy a betegirányítási folyamat még gyorsabb, követhetőbb és biztonságosabb legyen.

A közlemény szerint „a magyar egészségügy kitűnőre vizsgázott a koronavírus-járvány kezelésében”, ugyanakkor „a második hullám veszélyének lehetősége további megelőző intézkedésekre sarkallta a szaktárcát”. Ezért a kormány előnyben részesíti azokat a fejlesztéseket, amelyekkel „még biztonságosabbá teheti a betegellátást, minimálisra csökkentve a fertőzésveszélyt, egyben növelve a betegelégedettséget és jelentősen javítva a kórházi dolgozók munkakörülményeit” – fogalmaztak.

Az előzetes felmérések megtörténtek, a kórházigazgatókkal a napokban tárgyalnak a konkrét feladatokról – tette hozzá.

2020.04.17., Budapest, Koronavírus – Vörös zóna a Heim Pál gyermekkórház udvarán (Fotó: Knap Zoltán / Bors)

A kormányhatározat szerint az elsődlegesen felújítást igénylő fővárosi intézmények:

  • Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
  • Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
  • Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI)
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
  • Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
  • Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
  • Károlyi Sándor Kórház
  • Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
  • Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI)
  • Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
  • Országos Onkológiai Intézet (OOI)
  • Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
  • Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI)
  • Péterfy Kórház-Rendelőintézet és M. J. Orsz. Traumatológiai Intézet
  • Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
  • Szent Margit Kórház
  • Uzsoki utcai Kórház

(Borítókép: A felújítás alatt álló hatvani Albert Schweitzer Kórház 2015. március 9-én. A 2,7 milliárd forintos beruházás részeként az intézmény orvosi eszközparkja is megújul csaknem egymilliárd forint értékben, a berendezések folyamatosan érkeznek. (MTI Fotó: Komka Péter)

További híreink