Budapesti Borfesztivál: nagyobb alapterületen

Hírek h.Gy.
A szokásostól korábban indul a Budapesti Borfesztivál. Nem egészen véletlenül került előrébb a rendezvény, a szüret is hamarabb kezdődik idén a nagy meleg és a szárazság miatt.

Fesztivál dömpinget hoz a nyár vége ősz eleje, hiszen jelenleg is zajlik a Belvárosi Sörfesztivál, majd a hétvégén ismét megrendezik a Budafoki Bor- és Pezsgőfesztivált, egy hétre rá pedig indul a legnagyobb hazai bor expo a Budapest Borfesztivál a várban. A szeptember 8-11 között bőven több mint 120 borászat mutatja be idei kínálatát. A programok délután négytől indulnak és este tízig tartanak.

A négy napos rendezvényre a pénteki és szombati jegyek 6400, a csütörtöki 5900 és a vasárnapi pedig 5500 forintba kerülnek, a pohár pedig 1200 forint. Vagyis nem olcsó rendezvény. Tény ugyanis, hogy a 31 évvel ezelőtt indult (régebben, mint a Sziget Fesztivál) fesztivál mára valódi gourmet rendezvénnyé nőte ki magát és olyan társasági esemény, amelyen a bor kedvelő és bor értő közönségnek szinte kötelező résztvenni. Ugyanis nem csak italozásról szól a rendezvény, hanem kapcsolat építésről és az új trendek bemutatásáról.

A rendezvény idei díszvendége az Egyesült Államok lesz, két kaliforniai és egy oregoni borászat mutatja be termékeit. A dolog érdekessége, hogy ezek a borok a legutóbbi versenyen egyértelműen maguk mögé utasítottak több francia bort is.

A rendezvény idén lesz a legnagyobb alapterületen, hiszen a várban nemrég adták át a Csikós Udvart, ezzel bővül a rendezvény helyszíne.

A fő támogató itt is a Spar, a kereskedelmi lánc neve mára szinte teljesen összeforrt a rendezvénnyel. A cég idén további 14 pincészet termékét listázta ba és 104 termelővel áll kapcsolatban napi szinten. A cég az elmúlt évben 6,7 százalékos növekedést produkált a borértékesítésben. Ebben egyébként itthon főleg a fehérborok vesznek részt, azon belül is a habzó borok, amelyek értékesítésének növekedés rendre kétszámjegyű.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink