Budapest legújabb ötcsillagos szállodájában bármikor bármit kérhet a vendég

Hírek Sz. H.
Július közepe óta W Budapest néven, ötcsillagos szállodaként működik az Operaházzal szemközti, gyönyörűen felújított Drechsler-palota, amelyet a legtöbben a Balettintézet egykori épületeként ismernek. Habár a hivatalos megnyitót ma este tartják, a Világgazdaság cikkén keresztül most Önök is betekintést nyerhetnek az impozáns épületbe.

Az Andrássy úton lévő, műemlékvédett Drechsler-palota 135 éves története során számos szerepet töltött már be: működött lakóházként, kávéházként, a Magyar Állami Balettintézetként, az elmúlt két évtizedben pedig teljesen üresen állt – most luxusszállodaként nyitott meg. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján 1886-ra elkészült, francia reneszánsz és neogótikus stílusú, rendkívül rossz állapotú épületet a DVM Group újította fel, a londoni Bowler James Brindley, valamint a hazai Bánáti+Hartvig belsőépítészcég tervei alapján. A dizájnerek a palota gazdag kultúrtörténetéből, illetve korábbi funkcióiból merítve alakították ki a tereket – beleszőve a budapesti kávéházi világot, a magyarok sakkszeretetét, a szemközti Opera előadásainak hangulatát és még sok minden mást.

151 szoba, 45 lakosztály

Az örökségvédelem és a műemléki helyreállítás jelentős gépészeti és elektromos fejlesztéssel egészült ki a 16 ezer négyzetméter alapterületű ingatlan minden helyiségére kiterjedően. A kivitelezőnek természetesen az ötcsillagos szálloda műszaki elvárásaira is fel kellett készítenie az épületet.

W Budapest

A teljesen feketére komponált EXTREME WOW lakosztály bárja. Fotó: W Budapest

A felújítás költségeit tekintve a tető – eredeti tervek szerinti – újjáépítése került arányaiban a legnagyobb összegbe – árulta el a Világgazdaságnak a W Budapest szálloda igazgatója, Igor Buercher. A 151 stílusos vendégszoba, illetve 45 lakosztály között az igazán nagy attrakciót a majdnem 200 négyzetméteres Extreme WOW, azaz a W Elnöki Lakosztálya jelenti.

A szobák ára egy éjszakára 550, a lakosztályoké 1000 eurótól kezdődik. Az elnöki lakosztály esetében „az ár kérésre” választ kapta a vg.hu.

Modern, hívogató, meglepő

A tervezők alaposan beleásták magukat Pest és Buda történetébe, feltérképezték a híres fővárosi épületeket és a nemzetközi ismertségre számot tartó magyarokat. A Loire-völgyi ihletésű, francia reneszánsz építészeti elemek keverednek itt a Széchenyi gyógyfürdő, a Zsolnay csempék vagy az Andrássy úti épületek esztétikájával. Az éttermi lámpatesteket ékszerek, de a balett-táncosok szoknyái is ihlették, annyi a dekoratív elem, hogy csak kapkodja a fejét a látogató.

W Budapest

Az egyik lakosztály fürdőszobája. Fotó: W Budapest

Houdini és Gábor Zsazsa nyomában

Harry Houdini és a „nagy illúzió” inspirálta például a tükrök kreatív használatát az egész szállodában, optikai illúziókat hozva létre a mennyezeten, a falakon és a padlón. Gábor Zsazsa karaktere révén a hollywoodi glamúr, a retro csillogás játékossága érkezett meg az épületbe. A táncművészetet a belső tér lágy rózsaszín árnyalatai, ívelt vonalai és lenyűgöző, szinte színpadi világítástechnikája idézi meg. Ezt az elgondolást viszi tovább

a teljesen fekete Extreme WOW és a teljesen fehér WOW lakosztály,

amelyek színeit a Hattyúk tava című balettből merítették a tervezők. Az Extreme WOW és a WOW lakosztályokat egyedi tapéta díszíti, amely a Magyar Operaház díszleteinek világába repíti a vendégeket: a hatalmas mennyezeti freskó görög isteneket ábrázol finom, fémes árnyalatokban.

W Budapest

A hófehér WOW lakosztály. Fotó: W Budapest

Találunk a hotelben bárt, éttermet, spát is. Ez utóbbiban szintén Houdini szellemét idézik a tükrök és a vízfelület játékával. Az itt lévő rejtett ajtók titkos terekbe vezetnek, ahol a vendégek megpihenhetnek, a medence pedig Budapest híres termálfürdőire rímelve, hagyományos csempével és aranyhálóval van burkolva.

Arra a kérdésre, hogy

milyen luxusszolgáltatásokat vehetnek igénybe a legmagasabb státuszú vendégek,

az igazgató azt mondta, a vendégek Budapesten is számíthatnak a W márkára jellemző „Bármit/Bármikor” („Whatever/Whenever®”) szolgáltatásfilozófiára. Azaz törvényes keretek között bármikor bármilyen kéréssel előállhatnak, a személyzet készen áll a teljesítésükre.

A teljes cikk a vg.hu-n olvasható.

Fotók: W Budapest

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink