Búcsúzik a nagyvárosi csok

Hírek Figyelő
Hivatalosan is megjelentek a családi otthonteremtési kedvezmény megszüntetéséről szóló jogszabálymódosítások.

Az év végén megszűnik a nagyvárosi lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény – derült ki az ingatlan.com közleményéből. A cég vezető gazdasági szakértője elmondta: jövőre már nem lehet ilyen támogatást igényelni. Megmarad ugyanakkor a falusi csok, amely 2024-től a mostaninál jelentősen több támogatást biztosít használt lakás vásárlásra és felújításra a vevők számára – emelte ki. Hozzátette: A jelenlegi szabályok szerint úgy tűnik, hogy csak 2023 végéig lehet élhetnek a csokos vásárlók az ingatlan vételárának 4 százalékát kitevő illetékkedvezménnyel.

Egy 50 millió forint értékű ingatlan esetében ez 2 millió forintos támogatást jelent, ami komoly ösztönző lehet a vevők számára, hogy még idén kihasználják ezt a lehetőséget. A 2024-től ugyanis mind a nagyvárosokban mind pedig a falusi csokos településeken megszűnik az értékhatár nélküli illetékmentesség, de elképzelhető, hogy ezek a szabályok is változnak még.

A cég adatai szerint az csok megszűnéséről szóló bejelentés óta nem futott fel a nagyvárosi csokkal megvásárolható lakóingatlanok iránti kereslet. “A Pest vármegyei lakóingatlanok iránti érdeklődés viszont a bejelentést követő héten 40 százalékkal nőtt az egy héttel korábbihoz képest, de utána visszaállt a korábbi szintre” – tette hozzá a szakember. Balogh László közölte,

az országos piacra jellemző visszafogott érdeklődésben szerepet játszik, hogy az érintettek megvárták a hivatalos jogszabály megjelenését.

A szakértő szerint érdemleges piaci mozgásokra nyár végén és ősz elején lehet számítani, ami az árakra is hatással lehet. Magyarországon az emberek több mint 90 százaléka lakik saját tulajdonú ingatlanban, ezért a csokos vevők jelentős része eladóként is a piacra lép majd év végéig, hogy kihasználhassák a még elérhető kedvezményeket. Kiemelte: lakásvásárlóból viszont sokkal kevesebb van mint az elmúlt években, ezért azok a hirdetők, akiknek 2023 végéig muszáj eladni a lakását nagyobb mértékű árcsökkentésre kényszerülnek. Ennek következtében

az idei év második felében élénkülő forgalommal és egyre jobban csökkenő árakkal találkozhatunk a lakáspiacon

– fogalmazott Balogh László. A szakértő szerint a nagyobb árengedmények nem hozzák rosszabb helyzetbe az eladókat, mert az idén elérhető nagyobb összegű támogatások kárpótolhatják őket, ráadásul vevőként a következő otthonuk megvásárlása során is komoly alkupozícióban lehetnek.

Borítókép: Kallus György / Világgazdaság

Ezek is érdekelhetnek

További híreink