Valahogy manapság minden nemzetközi entitás (ENSZ, Európai Unió, Soros György) úgy gondolja, hogy rá vár a migráció problémájának megoldása, még akkor is, ha ezzel a nemzetállamok mozgásterét szűkítenék. Bár úgy néz ki, hogy ez a legkevésbé sem zavarja őket, sőt valószínűleg még céljuk is.
Az is jól kivehető az ENSZ nemrég nyilvánosságra került terveiből (Migrációs és Menekültügyi Globális Kompakt), hogy a világon komoly erők működnek, melyek nem is problémaként fogják fel a népvándorlást. Számukra a problémát a “szigorú” jogi szabályozás és a migrációval kapcsolatos negatív gondolkodás jelenti.
Brüsszel tervei is ezzel párhuzamosak, és a legújabb ötletük is ugyanarról szól, mint az eddigi összes, amit a migrációval kapcsolatban elénk tártak: a nemzeti szuverenitás csorbítása és a migránsok kötelező módon való szétterítése. A bolgár elnökség által bemutatott javaslat is arról tanúskodik, egyesek még mindig azt hiszik, hogy a világ olyan, mint egy fehér A4-es papírlap, amire vonalzóval-körzővel bármit fel lehet rajzolni. Most bedobták a “tisztességes részesedés” fogalmát. Ezt a számot pedig egy algoritmus alapján határozzák meg, amely az adott tagállam lakosságszámától és GDP-jétől, illetve az EU-ban egy évvel korábban benyújtott menedékkérelmek számától is függ. A terv többi részében is látszik, hogy mindent “kiválóan” kiszámoltak: központilag rendkívül tisztában vannak vele, hogy milyen esetben kinek, kitől, mennyi bevándorlót kéne átvennie stb…
Ilyenkor persze azoknak a liberálisoknak nem borsódzik a háta, akik máskor nehezen viselik, ha egy nemzetállam erősebben kezd el központosítani. Horn Gábor például eddig is azt ecsetelte a kvótákkal kapcsolatban, hogy mivel a magunk vállaltuk az EU-tagságot, nincs más választásunk, mint elfogadni, amit Brüsszelben kisütöttek. Micsoda szabadszellemű gondolatok!
A brüsszeli vízfejben tehát egyre komolyabban kezdenek társadalommérnökösködni, és ha nem hagyjuk magunkat megzavarni a sok számmágiával, azt megint megfigyelhetjük, hogy kerülő úton, de ebben is jelen van a kötelező kvótamechanizmus. A tisztességes részesedés 160, illetve 180 százaléknál kötelező áthelyezés lépne életbe.
Csak az érthetetlen, mi szükség van erre az egész számháborúra, és agyonrészletezett tervezésre? Miért nem volt elég, hogy a schengeni tagországok betartják az egyezményben vállalt kötelességüket, és megvédik a határaikat? Enélkül nincs is értelme a schengeni egyezménynek ugyebár. Nem voltak rá képesek? Ezek szerint nem mindenki való a schengeni övezetbe, tehát “helyezzük egy országgal beljebb” annak határait – ahogy a miniszterelnök is mondta. Ez valóban kézenfekvő és logikus megoldás lenne, csakhogy valamiért néhány befolyásos szereplőnek láthatóan nem ez áll érdekében, inkább a bevándorlás ösztönzésének fenntartása.