Brüsszel megháromszorozza Soros álcivil szervezeteinek a támogatását

Hírek
Szintet lépett a bevándorláspárti hadjárat a nemzeti erők ellen: a 426:152 arányban megszavazott jelentés értelmében az EU következő hétéves költségvetésében 1,8 milliárd eurót különítenének el az Európai Jogok és Értékek nevű új program számára az Európai Bizottság által eredetileg tervezett 642 millió euró helyett.

Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy hangzatos jelszavak mögé bújva az Unió több pénzt fordít a tagállamok belpolitikájának formálására.

A javaslat értelmében kivételes esetekben, amikor egy tagországban hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek, akkor az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő civil szervezetek támogatására a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából.

Jól jártak ezzel a döntéssel a Soroshoz köthető NGO-k is, hiszen ők is részesülni fognak ezekből a támogatásokból. 

A támogatás összegét természetesen az európai adófizetők, köztük mi, magyarok teremtjük elő, kemény munkával. Ezt a pénzt fogják önkényesen, a „demokrácia és a jogállamiság" nevében a bevándorláspárti szervezeteknek odaadni – ajándékba. 

Azt is sejthetjük, hogy melyik országokban fog „sérülni a demokrácia és a jogállamiság". (Magyarország, Lengyelország országos egyes ebben a bevándorláspárti totóban.)

Természetesen hazánk elítéli a döntést, a magyar képviselők nemmel szavaztak Soros György trójai falovai ellen.

A kormánypártok képviselőcsoportjának közleménye szerint „eljességgel elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament migránspárti többsége a politikai támogatáson túl immár pénzügyi erőforrásokat is biztosítana a bevándorlást nyíltan elősegítő NGO-k számára".

„Az Európai Bizottság NGO-knak szervezi ki azokat a feladatokat, amiket maga nem tud elvégezni, így a jövőben Soros György mellett az európai adófizetők, köztük a magyarok is finanszírozni fogják a nyíltan bevándorláspárti, Magyarországot folyamatosan támadó álcivileket" – írta Gál Kinga fideszes képviselő.

Borítófotó: Soros György (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink