Brüsszel lejáratóhadjárata új szintre lépett hazánk ellen

Hírek
Kedden az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén a hírhedt hetes cikkely szerinti eljárás megindításának témája is napirendre kerül a Soros-Sargentini-jelentésben szereplő rágalmak alapján. A magyar Országgyűlés ma dönt a jelentést elutasító határozattervezetről, melynek célja, hogy a parlament egységesen kiálljon a Magyarországot és a magyar embereket lejárató fércmű ellen.

Mint arról korábban írtunk, a Soros-Sargentini-jelentés strasbourgi elfogadásával az Unió nyíltan be akar avatkozni egy ország belügyeibe. Az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén is napirendre tűzték az ügyet, s később az Unió állam- és kormányfői elé kerül az ügy.

Az eljárás lefolytatásának módja ugyan nem tisztázott, de ez láthatóan nem zavarja a brüsszeli bevándorláspárti elitet. Jelenleg Lengyelország ellen folyik ilyen eljárás, ám ellenük az Európai Bizottság, nem pedig az Európai Parlament indította meg a folyamatot. Lengyelország esetében a Bizottság képviseli az uniós intézményeket, viszont Magyarország esetében ez közel sem egyértelmű, hiszen a hazánk elleni eljárásban az EP már nem vehet részt.

Az Európai Bizottság alelnöke már jelezte, hogy szívesen részt venne a hazánk elleni eljárás lefolytatásában, s Judith Sargentini is jelezte részvételi szándékát. A Soros-féle hálózat tagjaként számon tartott Sargentini részvétele lehetővé tenné Soros György közvetlen ráhatását az eljárás lefolytatására, hiszen a holland képviselőasszony eddigi teljesítménye is tökéletesen mutatja elkötelezettségét a Soros-féle érdekek képviselete iránt.

A koncepciós eljárásnak túlzás nélkül is nevezhető procedúra célja nem más, mint a bevándorlásellenes álláspontot képviselő tagállamok elnémítása és lejáratása. Az időzítés is rendkívül fontos, ugyanis a jövő májusi EP-választáson az emberek dönthetnek arról, milyen Európát szeretnének, és a brüsszeli erők ezért igyekeznek minden rendelkezésükre álló módon lejáratni a nemzetek Európájának eszméjét szem előtt tartó országokat és politikusokat.

A magyar Országgyűlés ma dönt a Soros-Sargentini-jelentést elutasító, a Fidesz-KDNP által benyújtott tervezetről, melyben felszólítják a kormányt, hogy ne engedjen a zsarolásnak és utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat. Az ellenzék EP-képviselői már Strasbourgban is megszavazták a rágalmakkal teli dokumentumont, így nem valószínű, hogy támogatni fogják a kormánypárti javaslatot, amivel újra bebizonyítják, hogy számukra nem Magyarország  és a magyar emberek érdeke az első, hanem a brüsszel bevándorláspárti elit.

Borítófotó: Michel CHRISTEN, European Union 2018

Ezek is érdekelhetnek

További híreink