Bővülő forrásokra számíthat a frissen bevezetett ösztöndíjrendszer

Hírek Figyelo.hu

Magyarország érdeke, hogy visszaállítsuk a szakképzés régi rangját – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban.

Az államtitkár kiemelte:

nyolcmilliárd forint jut a frissen bevezetett ösztöndíjrendszerre, és a keretet a kormány szükség esetén tovább bővíti.

Az új ösztöndíjrendszert felmenő rendszerben vezetik be, azaz a szakmai tanulmányaikat 2020. szeptember 1-én megkezdettek kapják először az új juttatásokat. A felsőbb évfolyamosok a korábbi rendszer ösztöndíját kapják, kaphatják, ha teljesítik annak feltételeit.

A lap kérdésére az államtitkár úgy értékelte, hogy a szakképzési iskolaszerkezet átalakítása zökkenőmentesen zajlik, zavartalanul elindulhatott a félév, és az elmúlt egy-másfél hónap tapasztalatai is kedvezők.

Az oktatók átlagosan közel harmincszázalékos béremelése, a tanulók jelentős ösztöndíjai, az átláthatóbb új struktúra mind segítenek a magyar gazdaság erősebbé és versenyképesebbé tételében – amire pedig pont egy ilyen krízishelyzetben van a legnagyobb szükség – fogalmazott.

Schanda Tamás elmondta, hogy a tanévkezdés óta 165 szakképző intézményben és 52 egyetemen, illetve főiskolán jelent meg a koronavírus, a két ágazatban eddig összesen 1430 esetben mutatott pozitív eredményt a PCR-teszt.

Hozzátette, hogy a gyakorlati oktatás elsősorban az egészségügyi, illetve a turisztikai képzések esetén jelent nagy kihívást a járvány miatt, de összességében hatékony a védekezés.

Fontosnak nevezte, hogy mindenki betartsa a szabályokat: viseljen maszkot, tartsa a megfelelő távolságot másoktól, ügyeljen a gyakori kézmosásra és fertőtlenítésre, és ha a koronavírus tüneteit érzékeli magán, ne menjen közösségbe. Ugyanakkor leszögezte: a szakképzésben és a felsőoktatásban csak ott térnek át a digitális rendre, ahol szükséges, és csak a szükséges időre.

Magyarországnak ugyanis működnie kell – ezt várják el tőlünk az emberek, ezt tanúsítják a nemzeti konzultációra beérkezett válaszok is – mondta az államtitkár.

(Borítókép: Crystal Eye Studio, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink