Bővül a tanyaprogram

Hírek
Ügyfélbarát módosításokkal segíti a tanyás térségek fejlesztését a Miniszterelnökség.

A tanyás térségekben élőket érintő ügyfélbarát módosításcsomagról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően a tanyán élők még nagyobb arányban részesülhetnek a Vidékfejlesztési Program tanyafejlesztési forrásából.

A Vidékfejlesztési Program keretében jelenleg is pályázható az a több mint 8 milliárd forint keretösszegű felhívás, amely azon tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztését kívánja előmozdítani, amelyek villamos energia, illetve vízellátási rendszere, vagy szennyvíz kezelése nem a mai kornak megfelelő. A felhívás keretében a tanyán élő természetes személyek maximum 6,2 millió forint, míg az önkormányzatok legfeljebb 50 millió forint támogatást nyerhetnek el.

Annak érdekében, hogy a természetes személyek, a tanyai lakosok is könnyebben és kevesebb önrésszel megvalósíthassák beruházásaikat, a Miniszterelnökség a támogatási intenzitás, valamint az elszámolható költségek és hiánypótoltatható dokumentumok bővítését is érintő ügyfélbarát módosításról döntött. Így többek között a jelenlegi 50-65 százalékról 95 százalékra növekedett a támogatásintenzitás, járási besorolástól függetlenül.

Az idén 1,225 milliárd forint fordítható a nemzeti forrásból működtetett Tanyafejlesztési program finanszírozására. A rendelkezésre álló keretösszegből – amely hasonló az előző évekéhez – 500 millió forint fordítható az egyéni, 425 millió forint a közösségi pályázatok támogatására, 300 millió forint pedig a zártkerti revitalizációs program megvalósítását szolgálja.

A Tanyafejlesztési programra az elmúlt években mintegy 8,1 milliárd forintot fordítottak, a program hatéves működése során 1691 pályázó nyert támogatást. (A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon a külterületen élő népesség száma mintegy 300 ezer.) A program alapvető célkitűzése a tanyán élők életszínvonalának, életminőségének javítása, valamint a tanyai gazdálkodás megújítása a gazdálkodási feltételek megerősítésével. A szaktárca a Tanyafejlesztési programon keresztül kíván tenni azért, hogy a tanyai létforma fennmaradjon. A tanya 2015 óta a Magyar Értéktár részét képező, kiemelt nemzeti érték. Idén június óta pedig az Európában egyedülálló települési gazdálkodási forma, a magyar tanya is hungarikum lett.

A hagyományos alföldi tanyavilágon túl az idén először a Dunántúlra, a Bakonyba, Szentgálra és környékére, valamint Heves megyei járásokra is kiterjed a program. Az önkormányzati konstrukció keretében lehetőség nyílik például a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, vagy a vízminőség vizsgálatok elvégzésére is. Ezeknek a pályázatoknak a támogatási szintje eddig is 90, esetenként 100 százalékos mértékű volt. Az egyéni típusú pályázatokon elsősorban a tanyasi lakó- és gazdasági épület felújítására, valamint a gazdálkodás feltételeinek javítására lehet támogatást igényelni. A támogatási intenzitás ezen a területen általában alacsonyabb volt eddig, de a fiatal gazdák támogatási mértéke a 90 százalékos mértéket itt is elérhette.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink