Botrány botrány hátán a Jobbikban

Hírek
Féltek a további népszerűségvesztéstől, ezért áldozták be a zsidózó Szávay Istvánt a Jobbikban. Jól mutatja, hogy a cukiságkampány csupán egy kommunikációs trükk, hogy a holokauszttagadó Kulcsár Gergely továbbra is regionális igazgató lehet a pártban. Várhatóan Szávay is kap majd egy jó fizető állást a Jobbik környékén. Mindeközben újabb kilépőkről szólnak a hírek.

A zsidó nő megverésével hencegő, parlamenti mandátumát emiatt elveszítő Szávay Istvánon kívül van további három személy, akiket „hozzá hasonlóan leszednek”, négyen pedig maguktól mehetnek el a Jobbikból – mondta Volner János, a Jobbik volt alelnöke a Magyar Időknek. Mint fogalmazott, egyre gátlástalanabb eszközöket vetnek be egymás ellen a Jobbikon belül, így nem csoda, ha a frakcióban gyászhangulat van, és mindenki retteg, hogy ki lesz a következő.

Ismert, egy hete a Hír TV által nyilvánosságra hozott első hangfelvételen Szávay István arról beszél, hogy megvert egy zsidó származású nőt. Emiatt másnap Szávay lemondott frakcióvezető-helyettesi és parlamenti jegyzői posztjáról, mandátumát azonban csak most hétfőn adta vissza, nem sokkal azelőtt, hogy egy újabb felvételt mutatott be a Hír TV.

Szávayt a népszerűségvesztéstől való félelem miatt szedték le

Ez utóbbin a májusi tisztújító kongresszus napján arról beszélt, hogy kik és milyen sorrendben lesznek a Jobbik új alelnökei. Mindezt pár órával a szavazás előtt tette, és az eredmény meg is felelt mindannak, amit Szávay „jósolt”. A hangfelvételen kétkedő párttársainak megerősítette, hogy bizonyosan ez lesz a szavazás végeredménye, amiért rengeteget dolgozott, telefonált.

Holokauszttagadó igazgató a Jobbikban

Jól mutatja, hogy kizárólag a nyilvánosságnak szól a cukiságkampány, hogy a Jobbikban továbbra is számos olyan politikus megtalálható, akikre jellemző az antiszemita vagy rasszista megnyilvánulás. Gyöngyösi Márton például – aki jelenleg a parlamenti képviselőcsoport vezetője – 2012-ben nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a zsidókat, és listázta volna azokat a parlamenti képviselőket, akik izraeli állampolgársággal is rendelkeztek.

Kulcsár Gergelynek számos antiszemita botránya volt már

Szávay számára életpálya-mintát jelenthet a több botrányáról is ismertté vált Kulcsár Gergely, aki tavaly váltotta Jámbor Márkot, a Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei regionális igazgatót a Jobbikban. Emlékezetes, Kulcsár Gergely, a Jobbik jelenlegi regionális igazgatója a holokausztot „kamukausznak” nevezte, de még nagyobb botrány volt, amikor a vészkorszak áldozatainak emlékére állított Duna-parti cipőkbe köpött egy nagyot. Nagyon tréfásnak tartotta magát akkor is, amikor horogkereszttel kívánt boldog új évet párttársainak e-mailben 2012-ben.

Így kívánt boldog új évet Kulcsár Gergely

Feltehetően azért bukkant fel újra a párt körül, mert az Országgyűléstől járó háromhavi végkielégítés augusztusban elfogyott és kellett egy jól fizető állás. Kérdés, hogy hasonló sors vár-e az antiszemita botrányába belebukott Szávay István is, kap-e pár hónap múlva valamilyen jól fizető pozíciót a Jobbikban a mostani „önkéntes” távozásáért cserébe.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink