Botka László barátja évekig keresztapaként viselkedett Szegeden

Hírek
Pistriu László, a Szeviép egykori vezére, akit első fokon több mint öt év börtönbüntetésre ítéltek a múlt héten, egyfajta keresztapaként hálózta be a szegedi közéletet, a sporton át a médiáig mindenhova elért a keze. Botka László, Szeged polgármestere igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, de nem járt sok sikerrel - írja az Origó.  

„Tanulják meg, hogy a szerződéseket be kell tartani.” Ezt nyilatkozta a Népszabadságnak Pistriu László 2008-ban, amikor még Szeged egyik legsikeresebb építési vállalkozása volt a Szeviép a sok önkormányzati megbízás és közbeszerzés révén. Ironikus, de amikor 2010-ben elrendelték a cég felszámolását, már 379 partnerének tartozott mintegy 11 milliárd forinttal.   

Ezt követően 2012-ben szerepelt a 100 leggazdagabb magyart bemutató kiadványban, ahol azt írták róla, hogy az ingatlanfejlesztés mellett vendéglátással is foglalkozik. Sörözőt és éttermet szeretett volna országos hálózattá fejleszteni, a szegedi közélet meghatározó szereplőjével, Leisztinger Tamással.   

A következő időkben számos nagyszabásúterve nem valósult meg, mint ahogy az uniós támogatást elnyert szegedi csarnok, futballstadion, az uszoda és a bevásárló központ sem. 2013-ban már nem szerepelt a leggazdagabb magyarok listáján.   

De nem csak ingatlanban és étteremben utazott Pistriu László, beszállt a sportba is. 2005-ben a Szeviép főszponzora volt a Pick-Szegednek. Ugyanebben az évben Pistriu László a csapat tulajdonosa lett, a társadalmi elnöki posztra pedig Ujhelyi István szocialista képviselő, akkor még az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára került.   

Még Szeviépvezérként apróbb kölcsönöket adott a Délmagyarország akkori főszerkesztőjének, Dlusztus Imre cégének harmincmilliós nagyságrendben. Ezek után ebben a napilapban nyugtatta a Szeviép alvállalkozóit Botka László a „kis kényelmetlenség”, fizetési nehézség miatt.   

Jellemző egyébként, hogy a más ügyekben rendkívül harcias Ujhelyi István ebben az ügyben hallgat. A Szeviép-ítéletet a szocialista képviselő ez idáig nem kommentálta, nem is osztott meg ezzel kapcsoltban semmit a Facebookon. Mint ismert, Ujhelyi korábbi sofőrje volt annak a cégnek az ügyvezetője, amelyik korábban 400 millió forintot kapott a Szeviéptől. A pénzzel a sofőr soha nem tudott elszámolni, az igazságszolgáltatás előtt csak annyit mondott, nem emlékszik semmire.   

Feljelentés történt

A Szeviép-ügy „Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye" – jelentette ki Szabó Bálint ügyvéd, a Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki feljelentést tett a szegedi polgármester és Ujhelyi István szocialista politikus ellen.

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a Szeviép-ügy politikusok, rendőri és ügyészi vezetők vezényletével jó előre megkoreografált büntetőügy, amelynek az építőipari cég első fokon elítélt három vezetője csupán mellékszereplője volt.

Borítókép/Kelemen Zoltán Gergely

Ezek is érdekelhetnek

További híreink