A nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt 2024. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene az előző év azonos időszakihoz képest – közölte kedden reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Februárban ugyanez a nyers adat 4,6, naptárhatástól (és szökőnaphatástól) megtisztítva 1,1 százalékos növekedést mutatott éves bázison. Januárban még csak 0,6 százalékos volt a plusz, és már az is másfél éves csúcsnak számított. Merthogy előtte legutóbb 2022 novemberben látott bővülést a magyar kiskereskedelem. Vagyis tavalyhoz viszonyítva egyre markánsabb ütemben nő a kiskereskedelmi volumen, bár igaz, hogy ebben jelentős szerepet játszik a bázishatás.
Azonban van egy ennél is örömtelibb fejlemény, ami abszolút pozitív képet fest a magyar boltokról: ez pedig nem más, minthogy végre havi alapon is beindultak a vásárlások.
A KSH ugyanis kimutatta, hogy februárról márciusra 2 százalékos emelkedés történt, ami azért is pozitívum, mert februárban még 0,6 százalékkal mérséklődött januárhoz képest a boltok forgalma, a január pedig decemberhez képest stagnálást hozott. Előtte két egymást követő hónapban növekedés állt be. Tehát végre úgy tűnik, hogy a magyarok elkezdtek vásárolni – ebben a húsvét is közrejátszhatott –, aminek alapja
- a már decemberben megemelt minimálbér és a garantált bérminimum,
- a februárban készhez kapott új pedagógusbérek,
- és az első negyedévben jelentkező fizetésemelések a versenyszférában.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy 2024. január–márciusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Ezen belül az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 3,1, az üzemanyag-kiskereskedelem 3,9 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer-kiskereskedelem azonban 0,7 százalékkal mérséklődött.
Mi történt februárban a magyar boltokban?
A statisztikai hivatal részletesen is közöte, minek köszönhető az éves összehasonlításban mért 4,2 százalékos kiskereskedelmi forgalmi plusz.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Shutterstock