A kortárs Zeitgeistben már nincsenek Janis Joplinok. Vannak helyette BB Évik, vagy az annál is nyomorultabb és kétségbeejtőbb sorsú rituális áldozatok, akik fel sem fogják, hogy mi történik velük. Ez a fekete ruhás nővér-szindróma (vagy effektus). Most következik pár hónap csillogás, aztán az első idegösszeomlás, később a kezdeti, de egyre mélyülő depresszió, az ebből következő krónikus elhízás, a bipoláris személyiségzavar, a pszichiátriai beutalók, a magány, a különböző gyógyszerek (azt ezt lefedő impulzív és kompulzív “korszakok”), az öngyilkossági kísérletek, a permanens, a soha véget nem érő önsajnálat, az örökös frusztráció (mivel soha nem értheti meg azt, hogy végül “miért nem sikerült”), az öngyűlölet, aztán az utolsó, a legnagyobb, az aranylövés, ami után semmi nem marad.
Csak a süket csönd.
De nem az, amiben részvét vagy bűntudat rejlik, hanem a cinkos elkussolás, a hallgatás, a fogcsikorgató gyűlölet. Ez (egyfajta) történelmi tapasztalat errefelé. De asszisztáljatok csak a politikai pedofíliához, ti démosz tagjai! Várjátok már a véres végkifejletet, ugye?
Az ellenzék ma olyan (erkölcsi állapotban van), mint az aztékok Cortés érkezése előtt. Főpapjaik a médiapiramisok tetején emberáldozatok tömegét mutatják be, mert a sangriától, az aláfolyó vértől várják az égi csodát, azt, hogy ők mindent jól csináltak, érdemesek isteneik kegyére, az uralkodásra, a végső üdvösségre. Később, miután már elég megcsonkított test fekszik szerteszét, a rituálé, az őrület csúcspontján a Napot kitakarja a Hold, sötétségbe borul minden, ami alatta van. A kiválasztottság, az isteni kegy beigazolódik, a tébolyult ünnep kiteljesedik, orgiák és még több vér követi a jelet.
Ezek a tudatlanok nem tudják, hogy a Nap és a Hold nem nekik üzent, hanem Cortésnek, aki kilép a dzsungelből, végignéz ezen a magára hagyott, istentelen világon, majd kardjával teljesíti be a parancsolatot, ami szívébe van felírva: “szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet”.
