BKIK: a fővárosi vállalkozások lehetőségeit bővíteni kell

Hírek MTI

A fővárosi vállalkozások pályázati lehetőségeinek kiterjesztését kéri a kormánytól a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

A kamara pénteki közleménye szerint Nagy Elek elnök a vállalkozások visszajelzései alapján írt levelet, amelyben azt kéri, hogy a társadalmi egyeztetés alatt lévő gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) 1.2.8-20 pályázatot a versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) keretei között tegye elérhetővé a budapesti vállalkozások számára is.

A BKIK felidézi, hogy a felhívás elsődleges célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése a hazai vállalkozások, ezen belül is kiemelten a mikrovállalkozások munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartásán keresztül. A pályázat továbbá támogatja az egyes kkv-besoroláshoz és alkalmazotti létszámhoz illeszkedően elérhető támogatás révén megvalósuló fejlesztéseket is.

A közlemény szerint a kormánynak küldött levelében Nagy Elek felhívta a figyelmet, hogy a pályázat célkitűzése nem érhető el, ha a budapesti cégek kimaradnak a válságkezelő intézkedésekből, ugyanis ők alkotják az országosan regisztrált társas vállalkozások 40 százalékát.

Az Európai Unió támogatási szabályai miatt a budapesti vállalkozások az elmúlt időszakban jóval kevesebb uniós forrást tudtak megpályázni, és elnyerni, mint az ország más területein működő versenytársaik. Ezt a hátrányt igyekszik mérsékelni a hazai költségvetési forrásokkal kiegészített versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP).

A kamara szerint a koronavírus okozta járvány a budapesti vállalkozásokat sokkal súlyosabban érinti, mint a vidékieket, így kiemelten fontos a gazdasági válságkezelés során az EU-s szabályokból eredő támogatási aránytalanságok minél nagyobb mértékű ellensúlyozása hazai forrásokból.

.

Borítókép: Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke (Kallus György)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink