Csökkennek a szállodai szobák számai

Hírek Figyelo.hu

Az már most biztosra vehető, hogy a várt hatezernél nagyságrendekkel kevesebb új szállodai szoba kerül piacra a következő években Budapesten, az viszont még felmérhetetlen, hogy összességében milyen hatással lesz a koronavírus-járvány a folyamatban lévő és a tervezett szállodaberuházásokra

– közölte a Világgazdaság érdeklődésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

A KPMG korábbi tanulmánya a mintegy 20 ezer fővárosi szállodaszoba mellé úgy kalkulált a következő három évben további hatezerrel, hogy beleszámolta a folyamatban lévő és a startra kész, tervezett beruházásokat is. Leginkább az utóbbiak majdani költsége és a megvalósításuk időpontja vált bizonytalanná, mert újra kell írni a finanszírozásukhoz szükséges üzleti terveket, és velük együtt a megtérülési időket, a sajáttőke-szükségletet és minden egyebet.

Az újratervezést nehezíti, hogy nem tudható, milyen ütemben épül újra a turisztikai piac,

és tudni kellene számolni a túl sok ismeretlen elemre épülő banki kockázatkezeléssel is.

Flesch Tamás szerint egyelőre mindenféle forgatókönyv elképzelhető, de „a szállodaipari befektetés nem kaszinózás, nem úgy működik, hogy a beruházók megteszik a tétjeiket, azután bíznak benne, hogy bejön”. A beruházások három fő szakaszban vannak: vagy finiselnek, illetve nemrég készültek el, vagy nagyjából szerkezetkészek, vagy esetleg még csak terv formájában léteznek.

Az utóbbiak egy egyelőre nem látható hányada el sem fog készülni. Nehéz megjósolni a szerkezetkész épületek sorsát is, mert ezekbe a beruházás összköltségének a jelentős hányadát már bebetonozták.

Az sem biztos, hogy a projekteket az eredeti fejlesztő viszi tovább a későbbiekben is. A bankok menet közben is kérhetnek új üzleti tervet, előírhatnak a korábbinál nagyobb sajáttőke-szükségletet,

de a fejlesztőnek is megnőhet a hiteligénye.

A finanszírozási feltételeknél az sem mindegy, hogy budapesti vagy vidéki szállodáról van-e szó. Az új helyzetre tehát nincs általános recept.

.

Borítókép: Duna-parti szállodák szív alakban kivilágított ablakokkal mondanak köszönetet az egészségügyben dolgozóknak (Fotó: Sulyok László, Ripost)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink