Bíróság elé áll Nicolas Sarkozy

Hírek
A francia semmítőszék végleg jóváhagyta a párizsi büntetőbíróság azon döntését, amely alapján befolyással való üzérkedés és korrupció gyanújával bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek egy öt évvel ezelőtt indított eljárás keretében – közölték szerdán igazságügyi források.

A volt elnök telefonját a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében indult nyomozás keretében 2014 elején lehallgatták. Az egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből véletlenül derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírója, Gilbert Azibert egy másik ügy, az úgynevezett Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét, Thierry Herzogot. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.

 

Borítókép: Chesnot/Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink