Biden a béna kacsa

Hírek Dózsa György
A kormányozhatatlanság szélére sodródott az USA.

Végeredmény ugyan még nincs, napok, ha a bírósági eljárások elhúzódnak, talán hetek múlva derül csak ki, hogy ki lesz hivatalosan is az Egyesült Államok új elnöke. A jelenlegi állás szerint azonban csoda kellene ahhoz, hogy Trump mégis behúzza a második ciklust, kihívója a demokrata Joe Biden 264-214 arányban vezet az elektori szavazatokban. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy új elnöke lesz az USA-nak.

Csütörtök délelőtt még tartott a szavazatok összeszámlálása néhány államban a november 3-án tartott választás után, annyi azonban már most biztos, hogy soha annyi amerikai nem szavazott még egy elnökre, mint most Joe Bidenre. A demokratáknak azonban ez sovány vigasz, ugyanis a vesztes elnökjelöltre sem szavaztak még soha ennyien. Trump több szavazatot kapott, mint amennyivel Barack Obama 2008-ban nyerni tudott. Mindebből az a nagy tanulság, hogy az Egyesült Államok korábban szinte elképzelhetetlen módon megosztott.

Ha Biden elnök lesz – ami valószínű –, akkor elmondhatja, hogy amerikai elnöknek ekkora támogatottsága még nem volt. Viszont túl sokra nem megy vele, a demokraták nem tudták behúzni az amerikai törvényhozás felsőházát a Szenátust, annak ellenére, hogy megőrizték többségüket az alsóházban. Mindez azt jelenti, hogy Biden várhatóan nem lesz képes megvalósítani programját, a felsőház sportot fog űzni abból, hogy elkaszálja a demokrata törvényjavaslatokat. Így nem lesz állami beruházási cunami a zöld-technológiába, elmarad az egészségügy finanszírozásának átalakítása, nem lesz ingyenes a felsőoktatási tandíj a középosztály gyermekeinek. Biden ugyan elnök lesz, de béna kacsaként lesz kénytelen kormányozni. A legtöbb amiben reménykedhet, az egy fékezett habzású költségvetési élénkítő csomag lesz, ehhez talán megadják hozzájárulásukat a republikánusok.

Ha Biden béna kacsa lesz, kénytelen lesz szembesülni egy másik állatfajjal, a megsebzett kacsával. Trump nem fogja elismerni a vereségét, hetekig húzódhatnak majd a különböző szintű eljárások az alacsony többséggel megnyert államokban a szavazatok újraszámlálása kérdésében. Ha ezek vége az lesz, hogy mégis Biden nyer, Trump mindent meg fog tenni azért, hogy ne legyen sima a Fehér Ház átadás-átvételi folyamata.

Biden elnöki tevékenységét két, egymással összebékíthetetlen erő fogja majd satuba. Az egyik a republikánusok jobbszárnya, a másik a demokraták balszéle. Biden manőverezési lehetőségei nagyon szűkek ebben a helyzetben. Megtehetné, hogy kiegyezik a republikánusok közepével, ebbe azonban a két kibékíthetetlen szélső oldal nem benne bele, értelemszerűen Biden számára a demokraták balszárnya jelenti a legnagyobb fenyegetést, nagyon durva belső ellenzéket alakítanának, ha mondjuk a kormányozhatóság érdekében Biden bevenne egy-két republikánust az adminisztrációjába. A leendő elnöknek nem maradna más hatalomgyakorlási eszköze, mint az elnöki rendeletek – például a koronavírus járvány ellen hozott intézkedések ebbe a körbe tartoznak.

Viszonylag szabad keze egyedül a külpolitikában lenne, erről azonban maga is azt nyilatkozta a kampányban, hogy másodlagos fontosságú, a belföldi ügyekre szerente koncentrálni. Washington visszatérhet majd a párizsi klímaegyezmény keretei közé, újra szoros lehet az együttműködés a WHO-val és talán az iráni nukleáris egyezmény ügyében is megteremtődhet újra az összhang a nyugati nagyhatalmak között.

Belföldön azonban legfontosabb vállalásait nem tudja majd keresztülverni a Szenátuson: az amerikai minimálbér továbbra is nagyon alacsony marad és a gazdagok sem fizetnek majd több adót. Lehet, hogy Joe Bidennek hívják majd az új amerikai elnököt, de elődjének hosszú árnyéka teljes ciklusára rávetül majd.

(Borítókép: A Demokrata Párt támogatói 2020. november 3-án a floridai Miamiban, a Miami-Dade megyei választási minisztérium előtt, Joe Biden képmásával. (Chandan Khanna, Europress / AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink