Bevetésre kész az első e-busz

Hírek MTI / Figyelo.hu

Ünnepélyes keretek között vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz. A BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot,

megkönnyítve az utasok számára a közszolgáltatások, munkahelyek és a turisztikai desztinációk biztonságos elérését Magyarország és Szlovákia között.

E-buszok garmadájával erősít a Volán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint az eseményen elmondta, hogy BYD esetében olyan kínai vállalatról beszélünk, amely az európai gyártásában kulcsszerepet szán Komáromnak, és a komáromi gyárának.

2021.06.01. Budapest. A tesztjelleggel Budapesten közlekedő BYD K9 UB 12m eBus típusú elektromos autóbusz az ArrivaBus Kft. fővárosi telephelyén tartott bemutatón. (Havran Zoltán, Magyar Nemzet)

A BYD modern technológiával állít elő környezetkímélő buszokat, és fontos szerepet játszik abban a törekvésünkben, hogy Magyarország a régi idők dicsőségéhez hasonlóan újra ez európai autóbuszgyártásban is egy értelmezhető pozíciót töltsön be

– mondta el a miniszter. A kínai vállalat magyarországi tevékenysége, valamint a folyamatos fejlesztések világosan mutatják a keleti nyitás politikájának sikerét. „Mi, nemzeti alapon soha nem voltunk hajlandóak különbséget tenni beruházók között” – hangsúlyozta. Hozzátette:

„nekünk egy elvárásunk van a Magyarországon működő vállalatokkal szemben: tartsák be a magyarországi jogszabályokat.”

A miniszter elmondta, hogy az elektromos közlekedési eszközök egyre inkább életünk részeivé válnak. Kiemelte, hogy a versenyképesség fejlesztésének és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia egymással. Egyik sem előzheti meg, egyik sem nyomhatja le a másikat, éppen ezért, amikor a magyar autóipar fejlesztéséről beszélünk, most már alapvetően az elektromos autóipar fejlesztését helyezzük előtérbe. Mindez nem csak ország versenyképességét növeli, de hozzájárul ahhoz, hogy világszerte csökkenteni tudjuk a közlekedés ökológiai lábnyomát és a károsanyag-kibocsátást.

(Borítókép: 2021.06.01. Budapest. A tesztjelleggel Budapesten közlekedő BYD K9UB 12m eBus típusú elektromos autóbusz az ArrivaBus Kft. fővárosi telephelyén tartott bemutatón. (Havran Zoltán, Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink