Beszakadt a német gazdaság

Hírek MTI
Rekordmértékben csökkent a német GDP a második negyedévben.

Rekordmértékben, ugyanakkor a becsültnél valamivel szerényebben csökkent Németország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben, miután a koronavírus-járvány szinte teljes egészében megbénította a gazdaságot.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden azt közölte, hogy az első negyedévvel összevetve ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva 9,7 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest. A július végén ismertetett első becslésben nagyobb, 10,1 százalékos csökkenés szerepelt.

Az idei első negyedévben a visszaesés jóval kisebb, 2 százalék volt.

Amióta Németországban 1970-ben elkezdték számítani és feljegyezni a negyedéves GDP-adatokat, még soha nem mértek az idei második negyedévihez hasonló nagy arányú csökkenést.

Éves összevetésben 11,3 százalékkal zuhant a német GDP a második negyedévben, szintén némileg kisebb mértékben a július végi becslésben szerepelt 11,7 százaléknál.

Az első negyedévben éves szinten a visszaesés 1,8 százalék volt.

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye az utóbbi évtizedekben csak egyszer, a pénzügyi és gazdasági világválság legsúlyosabb szakaszában csökkent nagy mértékben. A legrosszabb negyedéves összevetésű adatot 2009 január-márciusában jegyezték fel 4,7 százalékos csökkenéssel, éves összevetésben pedig 2009 második negyedében 7,9 százalékos zuhanást.

Idén április-júniusban a járvány feltartóztatását célzó szigorú intézkedések, a határok lezárása és számtalan gyár termelésének leállítása a katasztrófát súroló csapást mért a legtöbb fontos iparágra. Zuhant az áruk és a szolgáltatások exportja, illetve importja, a háztartások fogyasztása, valamint a gépekbe és berendezésekbe való vállalati beruházások értéke, a szövetségi kormányzat viszont növelte kiadásait.

A német kormány azt reméli, hogy rövidesen megáll a gazdasági visszaesés Németországban, és legkésőbb októbertől ismét elindul a növekedés. A kormány több stabilizációs és növekedésösztönző programot indított a járvány hatásainak ellensúlyozására, és finanszírozásukra már kétszer átdolgozta az idei büdzsét. Az új pótköltségvetés az eddigi, a 2010-ben felállított 44 milliárd eurós rekordot jóval meghaladó, 217,8 milliárd eurós hiánnyal számol. A kormány előrejelzése szerint a GDP rekordmértékben, 6,3 százalékkal csökken idén. Jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, és az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére elérheti a koronavírus-járvány előtti szintet.

JAVULTAK A NÉMET KILÁTÁSOK

Elemzők által vártnál jelentősebben javult augusztusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe. A felmérésbe bevont vállalkozások a vártnál jobbnak ítélték meg aktuális üzleti környezetüket, ugyanakkor a becsültnél kevésbé javult jövőbeni kilátásaikról alkotott véleményük.

(Borítókép: Valen_dinka, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink