Berlin hazatelepítené azoknak a német nőknek a gyermekeit, akik az Iszlám Állam szolgálatába álltak

Hírek
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szolgálatába állt német nők gyermekeinek hazatelepítését tervezi a német kormány - írta a Bild című német lap kedden.

A hírszerző szolgálatok szerint legkevesebb 270 német állampolgárságú nő él gyerekekkel az IÁ ellenőrzése alatt álló iraki vagy szíriai területeken. A gyermekek nagyjából 50 százaléka már ott született, de így is német állampolgárok – írta a Bild egy belső kormányzati elemzésre hivatkozva.

A berlini vezetés tervei szerint valamennyi gyermeket hazaszállítják, és "deradikalizálják" rokonok és gyermekvédelmi intézmények segítségével. A háborús övezetekben átélt megrázkódtatások feldolgozásában és a beilleszkedésében pszichológusok is támogatják majd őket.

Az utóbbi években 980 német állampolgár vándorolt ki a Közel-Keletre, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz. Egyharmaduk már visszatért Németországba, nagyjából 170-en pedig meghaltak a harcokban.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője, Hans-Georg Maassen tavaly több előadásában beszélt arról, hogy az IÁ-hoz csatlakozott német harcosok a terrorszervezet elleni műveletek miatt igyekeznek visszajuttatni családjukat. Ez nehéz feladat elé állítja a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálatot, mert az IÁ "agymosásán" – a szélsőséges iszlamizmus tanain – nevelkedett gyermekek és fiatalok is érkezhetnek Németországba, és kialakulhat egy "új dzsihadista nemzedék".

Borítófotó: blikk.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink