Belgrád feloldja a gabonaexport tilalmát

Hírek M .J.
A szerb kormány – engedve a gazdaszervezetek fő követelésének – engedélyezi a gabona exportját.

Branislav Nedimović földművelésügyi miniszter a gazdaszervezetek képviselőivel folytatott keddi egyeztetés után bejelentette, hogy a kormány a következő ülésen dönt a gabona szabad kiviteléről, ami a gazdálkodók fő követelése volt.

Radoslav Adamović, a Szerbiai Gazdák Túléléséért Kezdeményezés alelnöke közölte, elégedetlenek a tárgyalások eredményével, hiszen a búza, a kukorica, a napraforgó és az étolaj kiviteli tilalmának feloldását célzó követelésükön kívül más nem teljesült, és egyelőre ez is csak szeptemberig lesz érvényben.

A gazdák azt kérték, hogy hektáronként 100 liter gázolajra ne fizessenek jövedéki adót, a kormány növelje az állattenyésztési támogatásokat, fizesse ki a már megítélt juttatásokat, törlessze a gazdák iránti korábbi adósságokat, védje meg a konyhakertészeket és gyümölcstermesztőket az ellenőrizetlen importtól, illetve részesítse 300 euró hektáronkénti közvetlen támogatásban a földműveseket, és az állam térítse meg a műtrágya árának legalább a felét.

Nedimović miniszter azzal védekezett, hogy nemsokára feláll az új kormány, így annak a hatásköre lesz dönteni a többi kérésről.

Az elégedetlen gazdák képviselője azt nyilatkozta, mérlegelni fogják, mi legyen a következő lépésük.

„A legfontosabb az, hogy az ukrajnai események okozta nehéz helyzetben, amely hihetetlen hatással van az élelmiszerekre és az energiára, a tárgyalóasztalnál találjunk megoldást” – idézik a szerbiai hírközlők a földművelésügyi minisztert.

A nyugat-szerbiai agrárszervezet szerint soha rosszabb helyzetben nem volt az agrárium. A vajdasági termelők rövid idő leforgása alatt több mint háromezer tagot számláló Viber-csoportot hoztak létre, majd érdekvédelmi szervezetként be is jegyeztették azt. Az egyik gazdaszervezet szerint veszélyben van a málnatermesztők, a tejtermelők, az állattenyésztők és a növénytermesztők jövője is, a szakminisztériumot viszont „nem érdekli a becsületes szerbiai paraszt munkája”, hanem a hűtőházak, a vágóhidak, a tejgyárak támogatására figyel.

Fotó: Getty images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink