Belehúztak az OTP SZÉP-kártyásai

Hírek figyelo.hu

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnése után a hazai turisztikai szektor különösen aktív nyarat zárhat, hiszen a költési adatok alapján a magyar munkavállalók esősorban belföldön üdülnek.

Az OTP SZÉP kártyabirtokosok több mint 100 milliárd Ft-ot költöttek az év első hét hónapjában, ráadásul a teljes költés közel fele a két nyári hónapra esett

– derül ki az OTP közleményéből.

A belföldi nyaralási tervek megvalósítását segítették azok a munkáltatók is, akik a korábbi éveknél magasabb béren kívüli juttatásokat utaltak munkavállalóiknak. Az OTP SZÉP kártya adatai szerint idén június-júliusban a munkáltatók mintegy 60 százalékkal több pénzt utaltak el a dolgozóik SZÉP-kártyáira, mint tavaly. Ez a jelentős növekedés nagyban köszönhető a belföldi turizmus és vendéglátás megsegítését célzó tavaszi rendkívüli jogszabály-változásoknak, amelyek szerint idén a szokásosnál sokkal kedvezőbb adózás mellett jóval nagyobb összeget lehet a SZÉP-kártyákra utalni.

„Azt látjuk, hogy idén a megszokottnál is többen pihenik ki itthon, belföldön a zűrzavaros tavasz fáradalmait. Erre enged következtetni, hogy kártyabirtokosaink a nyár első két hónapjában 47 milliárd forintot költöttek pihenésre, feltöltődésre, ami 38 százalélkos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest”

– emelte ki Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP SZÉP kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

Nemcsak többet, hanem több mindenre is költöttek az OTP SZÉP kártya birtokosai, amit a tranzakciószámok emelkedése is mutat. Idén június-júliusban ugyanis 11 százalékkal több tranzakciót indítottak a kártyabirtokosok, mint 2019 azonos időszakában. A belföldi nyaralási kedv a vendéglátókat és kereskedőket is ösztönözte, ugyanis idén a nyári hónapokban csaknem kétszer annyian szerződtek és váltak elfogadóhelyekké, mint tavaly ilyenkor, a Pénztárszolgáltató adatai szerint.

A júniusi-júliusi költési adatok alapján, az OTP SZÉP kártya birtokosai főleg az észak- (1,85 milliárd) és dél-alföldi (1,6 milliárd), valamint a balatoni régiót (1,5 milliárd) látogatják szívesen. Az előző évhez képest figyelemre méltó, hogy a dél-dunántúli régióban 57 százalélkkal, költöttek többet a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban.

Borítókép: Varga György/MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink