– Ön szerint ma kulturális diktatúra van?
– Igen, ma még kulturális diktatúra van, s éppenséggel a liberális kulturális mérce őrzői szeretnék továbbra is zsarnokian meghatározni a viszonyítási pontokat. De ne legyünk balekok, nekünk nem szabad elfogadni ezek érvényességét! A másik hibát azzal követnénk el, ha nem szeretnénk saját mércét teremteni, amit csak minőségi alkotásokkal lehet megtenni.
– Mit szólt ahhoz a gyűlöletcunamihoz, amelyet kiváltottak a Klubrádióban elmondott szavai?
– Ez is azt mutatja, hogy az ellenzéki oldal nem dolgozta fel a választás utáni traumáját, párbeszédképtelen, a gyűlölete kimeríthetetlen. A legtöbb reagáló meg sem hallgatta, el sem olvasta, hogy mit is mondtam pontosan, de kényelmes Facebook-buborékukban önfeledten pocskondiáztak. Senkiről sem mondtam egyébként, hogy rossz író vagy csapnivaló rendező volna, ráadásul valójában nem is a balliberális oldalt kritizáltam, hanem a jobboldalt buzdítottam. Engem azonban nem érdekel a liberális „establishment” véleménye, hiszen éppen ez az új kánon megteremtésének a lényege! Kormánypárti oldalon jól értették, amiről beszélek, nekem ez az elsődleges, a szavaimat pedig természetesen kétszeresen is fenntartom. Sokkal többet ér számomra például, hogy a VIII. kerületi autószerelőm lájkolja a cikkeimet. Meg kell tanulnunk, hogy a világ dolgai valójában a hétköznapok színterein dőlnek el, ezért nagyon jól teszi a jobboldal, ha arra figyel, ami a szervizekben, a fodrászüzletekben, a pékségek pultjai mögött és a távolsági buszokon hangzik el, nem pedig a kiváltságőrző akadémiai és „médiaelit” szavaira.
A teljes interjút a Figyelő július 19-én megjelent számában olvashatják.
