Bejelentették: emelkedik a babaváró összege és változik a CSOK

Hírek figyelő.hu
Meglehetősen szokatlan módon a héten már másodjára áll ki a nyilvánosság elé a kormányzat, hogy tájékoztasson a legfrissebb fejleményekről. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely változásokat jelentett be a csok-ról, illetve közölte azt is, hogy augusztustól kivezetik az élelmiszer árstopot.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a babaváró hitel összegét 10-ről 11 millió forintra emelik 2024 januárjától. Ugyanakkor az összeget csak azok a házaspárok vehetik fel, akiknél a nő életkora 30 év alatt van. Fontos, hogy lesz egy átmeneti év 2024 januárjától 2025 januárjáig, amikor a 30-40 év közötti feleségek is jogosultak a babaváróra, de csak abban az esetben, ha náluk már igazolt a terhesség.

Mi lesz a CSOK-kal?

A kabinet azt is megállapította, hogy a csok szabályozására is kihatott a háború, valamint az elszabadult infláció. A a tapasztalat, hogy az ingatlanárak jóval infláció fölött emelkedtek, különösen a nagyvárosokban és Budapesten. A csok ma leginkább a kisebb településeken működik, az 5000 fő feletti településeken nem. Ez azt jelenti, hogy ilyen városokban a családtámogatási elemeken túl banki hitelt is fel kell venni az ingatlanvásárlásokhoz. Csakhogy a magas kamatok miatt lényegében leállt a banki hitelezés, így pedig a nagyvárosok esetében a csok igénylések is bezuhantak. Erre úgy reagált a kormány, hogy falusi viszonylatban a csok szabályai érvényesek maradnak, sőt, több mint 50 százalékkal megemelik a támogatások eddigi összegét. Azonban városok esetében a csokot a jövőben nem lehet igénybe venni, ez a lehetőség megszűnik. Nem maradnak azonban támogatási eszköz nélkül az itt élők, Csák János minisztériuma, a KIM ugyanis azt a feladatot kapta a kormányzattól, hogy dolgozzon ki egy új, városokra vonatkozó családtámogatási megoldást. Ennek határideje egyelőre nem ismert. Az viszont igen, hogy a csok szabályok változása ugyancsak 2024 januárjától lép életbe. Ami a faluk esetében a keretek megemelését illeti, új ingatlan vásárlásához, építéséhez

  • egy gyermeknél 1 (600 ezer forint volt eddig),
  • kettőnél 4 (eddig 2,6 millió volt),
  • háromnál 15 millió forintot (eddig 10 millió volt) ad a kormány a jövőben.

A támogatási összeg felét lehet továbbra is felújításra, bővítésre igényelni, így egy gyermeknél 500, két gyermeknél 2 millió, háromnál pedig 7,5 milliót lehet ilyen célra kapni. Marad az 5 százalékos áfa lehetősége is.

Gulyás Gergely. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hogy alakul az élelmiszer-árstop?

Gulyás Gergely ezek után azt is bejelentette, hogy a kormány már csak egy hónappal hosszabbítja meg az élelmiszer-árstopokat és augusztustól kivezeti az intézkedést. Ezt azzal magyarázta, hogy a nyár végén 15 százalék alá csökkenhet az infláció, a lassulás üteme pedig az utolsó negyedévben felgyorsul: már akár december előtt is meglehet az egyszámjegyű infláció. Ugyanakkor az élelmiszer-árstopok kivezetése mellett a júniustól életbe léptetett kötelező akciózás most 10 százalékos mértékét 15 százalékra emelik. Ezt az alapvető élelmiszereknél is alkalmazni kell úgy, hogy a 15 százalékot a beszállítói árak alapján kell kalkulálni.

További friss információk a kormány mai bejelentéseiről a Vilaggazdasag.hu-n.

A lakáspiaci szereplők reagálása itt olvasható.

Borítókép: illusztráció, forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink